Egyszer a Börzsöny térkép nézegetése közben észrevettem egy helyet, ahol rengeteg Somos elnevezésű hely található egy rakáson: Somos-forrás, Somos-patak, Somos-bérc. A férjem vezetékneve Somos, így elég könnyedén meg is beszéltük, hogy tervezzek rá egy túrát, ide bizony elmegyünk! Így esett, hogy a húsvéti hosszú hétvégén megkerestük s felfedeztük, hogy honnan is ered a Somos-patak.

Diósjenőre vonatzötykölődéssel érkeztünk. A vasútállomásról a zöld jelzést követve hagyjuk magunk mögött a települést.
Az aszfaltos útról letérve meredek domboldal vár ránk. Az ösvényünk sokáig egyben halad a Diósjenői Tanösvénnyel (zöld T), amelynek információs táblái bemutatják többek között a környék erdei útjainak s az erdőgazdálkodásnak múltját.

Diósjenő felől (amely a Börzsöny keleti része) már a középkorban kereskedelmi útvonal haladt a Kemence-völgyön át. A Kemence-völgy teljes hosszában ma is meglévő, 16 km hosszú utat 1938-ban készítette mindössze négy hét alatt négyezer ember.

Utunk továbbra is emelkedve halad tovább. Előttünk a Dugóhúzó nevezetű mély árok, amely két oldalán fut egy-egy ösvény: az egyik a zöld jelzéssel festett utunk, a másik pedig télen síút (piros x). A végén egy rövid, de erős emelkedővel találkozunk, amelynél lépcsőfokok segítik a könnyebb haladást. Az emelkedő tetején újabb tanösvény állomás van - okosan tudták, hogy mikor kell a túrázónak a légzését rendeznie, pihennie.

Itt áttértünk a zöld L jelzésre, amely a Csehvárhoz (523 m) vezet. A körülbelül 300 méteres ösvény végén egy csúcs magasodik. Mára a várból nem maradt semmi, de az egykori sáncrendszer még ma is kivehető, amely körbeöleli a lapos hegytetőt. A tatárjárás után épült, feltételezhetően valamikor 1244 és 1261 között. A kővár királyi várként szolgált. Kutatók úgy vélik, hogy az Árpád-kor végi s Anjou-kor eleji belharcok idején pusztult le. Azonban volt egy második élete is: 1437-ben a Lévai Cseh család kapja meg a Jenői birtokot, s ezzel együtt a várat is. Az erődítmény kétszer is a husziták kezére jutott, akik ekkortájt rendszeresen betörtek hazánk északi részeire. Később visszakerült a család birtokába - innen is ered a neve. Utolsó említése 1470-ből származik, valószínűleg a török kor előtt már nem használták.

A tetőről belátni a környéket a most még lombkorona nélküli fák között. Tartottunk is egy kis pihenőt a fűben ülve.

Elhagytuk a várat, visszamentünk a kereszteződéshez, s tovább folytattuk utunkat a zöld jelzésen. Az egyik táblán a tervszerű erdőgazdálkodásról tudtunk meg többet. "A mai Magyarország az ókortól a középkorig eredeti természetes növénytakarójának 25%-át vesztette el." - sokkoló adat. Az erdőállomány csökkenése és minőségvesztése miatt vezették be a tervszerű erdőgazdálkodást. Több fontos mérföldkövet megemlít a tábla, ebből az első kettőt szeretném kiemelni. 1565-ből származik Miksa császár első erdőrendtartása, amely azért fontos, mert az erdőtervezés kezdeti korszaka ez, s kiemelten kezeli az erdő felújítását. 1769-ben Mária Terézia erdőrendtartása pontosan szabályozza, hogy hogyan kell a folyamatos erdőtakarást biztosítani.

Ösvényünk a Gál-rétre (500 m) vezet, ahol találkozunk a Kemence-patakkal. A tanösvény itt lefordul, így elköszönünk tőle. A sebes patak felett egy frappáns híd tákolmányon kelhetünk át. Innen nagyjából 2 kilométerre található a Hárombarát-nyereg (714 m), amelyhez végig kaptat az utunk.

A nyeregnél letértünk a jelzett utakról, s egy széles erdészetin haladtunk tovább. Tíz perccel később már meg is találtuk a Somos-patak forrását. Körülötte vastag törzsű kidőlt fák pihentek, amelyeken megpihenve fogyasztottuk el a csemegénket. Marci férjem a sok falevél, gally és ág között megkereste azt a pontot, ahol feltör a víz, s kicsit kitisztította annak, s a patak kezdetének a környékét - amíg én almámat majszolgatva néztem őt. Felvetettem neki, hogy ha már Somosok vagyunk, milyen jó ötlet lenne a forrást nekünk foglalatba helyezni - választ nem igazán kaptam, de nem vetem el az ötletet.

A dús patak nagyjából egy kilométeren át zúdul lefelé, majd a Kemence-patakba ömlik. Végig mellette haladtunk az erdei úton, amely hol kövesebb, hol sarasabb volt. Néhol vízfolyások mosták az utat, majd egyesültek a patakkal.

Egymásba folyásuk után a Kemence-patak vize és ereje is természetesen nagyobbá válik. Szerencsére tudunk még a patak mentén haladni, immár jóval járhatóbb körülmények között. Az út szélén egy kereszt áll, rajta egy név: Szaszovszky János. Azt az információt találtam, hogy a 20. század elején emelték emléket az egykori vadőrnek, akivel egy golyó végzett itt.

Kicsivel arrébb nagyobb morajlásra lettünk figyelmesek: egy kidőlt bükk vízesést hozott létre a Kemence-patakon, vastag törzsén hömpölygött át a víztömeg. A pataktól kicsivel beljebb jól látszik egy töltés: egykoron itt vasút ment, néhol még vasdarabok és több talpfa is megmaradt. Pár perc múlva ismerős helyszínhez érünk, újra átkelünk a kis hídon, majd a Gál-rét szélén a már ismert zöld jelzéssel tarkított úton haladunk vissza. Hogy legyen benne egy kis újítás is, a Dugóhúzó másik oldalán, a síúton csorgunk vissza.

Időben vagyunk, a következő vonat pont egy óra múlva indul, így kényelmes tempóban sétálunk ki a Börzsönyből, majd Diósjenő vasútállomáson felszállunk a studenkára, hogy aztán Vácon átszállunk a modern, kétemeletes vonatra.

Útvonal: Diósjenő > Dugóhúzó > Csehvár > Gál-rét > Hárombarát-nyereg > Somos-forrás > Somos-patak > Kemence-patak > Gál-rét > Dugóhúzó > Diósjenő
Táv: 14 km
Szint: +805 m ; 835 m
Mozgási idő: 3:55
Egész idő: 5:38

További fényképek, videók, sztorik, s érdekességek:
Facebook
Instagram