Dobogókő és Thirring-körút

2023.09.24

Dobogókő amellett, hogy az utóbbi évtizedekben (is) az egyik legnépszerűbb és az egyik legkönnyebben megközelíthető turista célpont, történelmileg is jelentős helyszín. Könnyed, érdekes történelem óra következik. 

1897-ben itt épült hazánk első menedékháza, amely nevét a Magyar Turista Egyesület első elnökéről, Dr. báró Eötvös Lorándról kapta. Hamar kiderült, hogy nagy igény volt az épületre, mert hatalmas forgalmat generált. Később egy újabb házat emeltek mellette, amelyet végül 1906-ban adtak át 42 ággyal - ámbár sokszor aludtak így is a folyosókon, vagy az éttermi részben is.

Itt még érdemesnek tartom megjegyezni, hogy talán a legtöbben, akik meghallják Eötvös Loránd nevét a tudományos munkájára, vagy a róla elnevezett egyetemre gondolnak elsőként. Ez természetesen igaz, kiváló fizikus és világhírű tudós volt, de emellett a Magyar Turista Egyesület első elnöke 1891-1899 között. Ezen kívül kiváló hegymászó is volt, több csúcsra ő ért fel elsőként: Tirolban több olyan csúcsot is meghódított, amit előtte megmászhatatlannak gondoltak. Mindössze 18 évesen feljutott a Monte Rosára (4638 m), amely Európa második legmagasabbja. Dél-Tirolban 1902-ben róla nevezték el a 2837 méter magas csúcsot: Cima di Eötvös.

Ezekről és több érdekes témákról is olvashatunk, ereklyéket nézhetünk meg a Turista Múzeumban, ami az egykori elsőnek épült menedékházban tekinthető meg, díjtalanul. A nemrégiben belülről felújított épület és a kiállítás csütörtöktől vasárnapig tekinthető meg.

A mellette álló nagyobbik menedékházban találhatunk étkezési lehetőséget, finom kávét, szállást és a kéktúra pecsét is itt vár ránk.

Az épületek mögött található a híres dobogókői kilátó pont. De ami minket most jobban érdekelt, az a mellette induló Thirring-körút. Pár lépcsőn lesétálva egy tábla vár, amelyről megtudjuk, hogy 1994-ben nyitották meg az útvonalat, amelyet az MTE Hunfalvy Osztályának fiataljai alakítottak ki. A körút hossza 2 km, le és fel 120 méter szintkülönbséggel. A lejtők elég meredekek, ezért félénkebbeknek nem ajánlom.

A lépcső alján még egy kegyhely is található. A szentély mellett sok az ereklye és az emléktábla is. Az egyik szemet szúrt: Tátrai Rupert, 1929-2009, az első magyar hegymászó, aki 7000 méter fölé jutott.

Az ösvény nagyon hangulatos. Miközben a sárga körút felfestést követjük, s szinte végig magasra nőtt bükkfák árnyékában haladunk a kijárt ösvényen, közben hatalmas sziklatömböket látogatunk meg és sokan emléktáblát is találunk. Hétköznap révén csak mi vagyunk itt emberek, a csend teljesen kikapcsol. 

A körút végénél mi jobb irányba haladtunk tovább, elsétáltunk a Rezső-kilátóba. A név Tirts Rezső emlékét őrzi, aki erdőtanácsos, szakíró és a hazai turistamozgalom buzgó tagja volt. Arcképe a kilátónál található kősziklán látható.

Megcsodáltuk a pazar panorámát: látni a Dunakanyart, a Naszályt, s tiszta idő révén szabad szemmel is láttuk a Csóványos távoli kilátóját. Leültünk az egyik padra, csendben néztük a hegyeket, s közben ettük az otthonról hozott muffinokat.

Innen visszasétáltunk a központba, megnéztük a közben kinyitott kiállítást. Az ott dolgozó hölggyel kellemeset beszélgettünk, sztorizgatott kicsit a kilátásról, az emberekről akik megfordulnak itt. Öröm volt hallgatni, még nagyobb öröm volt elolvasni és megnézni azt a sok mindent, ami a helyhez kötődik.

Útvonal: Báró Eötvös Loránd Menedékház > Thirring-körút > Rezső-kilátó > Turista Múzeum
Táv: 3,3 km
Szint: + 175 m; - 165 m
Mozgás idő: 1:24
Egész idő: 1:50

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram