Az idei nőnapon csodálatos napsütéses idő volt, ezért sutba vágtam az aznapi terveimet és elmentem túrázni egyet. A Piliscsabai Természetjáró Egyesület 20 km-es túramozgalmát szemeltem ki magamnak, amely olyan helyeket érint, ahol bár már mind jártam, de így egybefűzve még nem, sőt ebbe az irányba sem, így mégsem volt unalmas. Az út három forrást is érint, de időszakosan csak az egyikből tudunk vizet nyerni, ezért már előre gondoskodjunk megfelelő folyadék mennyiségről.

Reggel a Nyugati-pályaudvarról indultam, az Esztergomra tartó vonatról Piliscséven szálltam le. A vasútállomásról egy kilométert kell sétálnunk, mire elérjük az első házakat. Az autóút mellett bringaút is fut, amelyet piros sávos jelzés díszít. Átsétáltam a településen, sokszor járda hiányában az úttest szélén, majd az 1758-ban épült templom előtt mentem tovább a lovardák és a tó irányába. A kéktúra hamarosan balra fordul, de a piros jelzés egyenesen halad tovább.

A Pincefaluba vezető úton előttünk magasodik a Basina, s mögötte a Pilis-tető elnyúló gerince. Három fehér sziklás kilátópontja a szakavatott szemnek könnyen észrevehető, a tiszta időben az egyiken álló kereszt is kivehető. De mielőtt még oda felmennénk, az út szélén álló információs táblán található az első pecsét.

Errefelé sétálva feltűnhet, hogy miért van itt ennyi borospince, ha sehol se látni szőlőt. Igaz, hogy a környéken már a középkorban is műveltek szőlőt, de a 19. században egy filoxéra járvány ennek véget vetett. Manapság máshonnan veszik, s így készítenek a gazdák maguknak, saját fogyasztásra bort a mintegy 300 présházban.

A pecsételő ponttól áttérünk a piros kör jelzésre, amely elhalad egy Szent Orbán szobor előtt, majd hamarosan balra kanyarodva folytatódik tovább. Magunk mögött hagyjuk az épületeket, s behatolunk az erdőbe. 200 méter után jobbunkon pár pad és egy emléktábla található. Enyhén felfelé haladva hamarosan elérkezünk az Eszperantó-forráshoz, de előtte még a Bodri-kunyhó fedezhető fel, amelyet Bodri Gyula egykori csévi erdész emlékére emeltek.

A Basina-völgyben található forrásból most nem fakadt víz, ám tavaly februárban még tudtam belőle inni - valószínűleg időszakos. A forrást és annak környékét az első világháború után eszperantisták építették, kedvelt kiránduló- és találkozóhelyük volt, innen is kapta a nevét. Az 1960-as években a helyiek is megkedvelték, sokszor tömegesen jártak ki. 1966-ban a budapesti eszperantó világkongresszus keretein belül emléktáblát is avattak. Sajnos a '80-as évekre a forrás kiszáradt, s lassan elhagyatottá vált a hely is. 2013-ban civil összefogás eredményeként felújították a pihenőt és a régi forrás helyére fúrt nyomós kutat tettek. Nagyon szép és kellemes hely, a sok pad mellett tűzrakóhelyek és kis kunyhó is található. Az egyik tábla mögött pedig a második pecsétünk és egy megválaszolandó kérdés vár.

A lépcsősoron felsétálva a sárga háromszög jelzést követtem tovább. Az út folyamatosan emelkedik, elhaladtam egy gyönyörű sziklaformáció mellett, majd pár perccel később jobbra fordul az ösvény, ahonnan már hamar elértem a Basa-hegy tetejét (378 m). A jelöléseket követve megérkeztem az egyik kiszögellés tetejére. Csodálatos innen a kilátás, belátjuk az eddig megtett utunkat is. Piliscsév a lábunk előtt, a távolban a Gerecse és a kimagasló Öreg-kő, majd Dorog. Az ellenkező irányban pedig Klastrompuszta és Kesztölc között húzódó másik elnyúló pilisi hegygerinc magasodik. Leültem az egyik sziklára és a szikrázó napsütésben megettem szendvicsem és a hozzá hozott paprikám.

Alattunk található a Csévi-barlang, ahová a sziklák között tudunk lemászni. Tavaly februárban jártam már itt, ezért most nem mentem le. A beszámoló sok képpel tarkítva itt olvasható.

Miután útbaigazítottam pár embert, a piros háromszög jelzésen haladtam tovább. A sok virágzó som között pár helyen vaddisznószőrt láttam. Leereszkedtem a meredek hegyoldalon (kb. 155 méter szintkülönbség 800 méteren), majd a kék kör jelzést követtem tovább. Eleinte egy mezőgazdasági terület mellett halad, majd egy kerítéssel körbevett résznél befordul a jelzés a fák közé. Ahogy sétáltam egyre több odvas keltikével találkoztam. A kis virágok hamarosan elnyerik teljes pompájukat. 

Nyugalmamat hangos quadosok zavarták meg - akiknek amúgy semmi keresnivalójuk az erdőben, ezt törvény is tiltja. Majd egy csodálatos részhez értem: buckák és árkok, dimbek és dombok csodálatos találkozása látható itt. Pár perc múlva újra kiértem a takarmánymező széléhez, haladtam tovább az ösvényen. Nem akartam kétszer ugyanazon az ösvényen sétálni, ezért hamarabb befordultam balra, mint a forrás felé futó útvonal. Végülis, ez is jelzett volt, kijelölt lovas ösvény. Felmásztam az emelkedőn, majd egy markáns, könnyen észrevehető kereszteződésnél befordultam jobbra: itt már látszik a közeli Studenka-forrás esőbeállójának teteje.

Itt is található egy pecsét és egy találós kérdés is vár az igazolófüzetben. A padon ülve kicsit megpihentem, élveztem a madáréneket. A studenka szó itt nem a motorvonatra érthető, hanem a "kút", illetve "hideg" szlovák szavakból eredeztethető, mert anno a Piliscséven szlovák családok éltek. Vize nem iható, már ha éppen van a kútjában, amelyből meríteni lehet. Körülötte több pad, illetve egy már kicsit lyukas tetejű esőbeálló is áll. Látszik, hogy sokszor szoktak itt tüzet rakni.

Visszatérve a mező széléhez, bárányokkal találkoztam (de szerencsére most be voltak zárva, nem úgy, mint a legutóbb, amikor ijesztően megindultak felénk). A földek mellett vitt tovább az utam, ahol pár órája még egy traktor dolgozott. Érdemes néha megállni és hátranézni: csodaszépek a mögöttünk magasodó pilisi hegyek.

A jelzett ösvény eleinte szintbe, majd lassan emelkedve halad ahogy távolodunk a településtől. Az erdőben egyre több lesz a fenyves, az út pedig egyre homokosabb, már-már sivatagi. Egy mélyút kanyarodása után erdészekkel találkoztam, majd pár méter után kiértem a kék sávos jelzésre. Csak 350 métert mentem az Országos Kéktúrán, de már itt, illetve a kék keresztes kereszteződésnél ráláthattam a Dévényi Antal-kilátóra.

Felfelé menet egyre kedvtelenebb lettem, mert szinte mindenem fájt a kétnapi edzéstől. Kezdett eltűnni a belső motivációm, csak haladtam, kicsit túl akartam már lenni ezen a túrán. S ekkor érkeztem meg egy számomra emlékezetes helyre, ahol most rengeteg hóvirág fehérlett. A búslakodásom elszállt, megnéztem az összes út menti hóvirágot, és igen, le is fotóztam szinte mindet! Aztán szinte órákba telt ezeket leselejtezni. Azt hittem, hogy idén már nem is látom a tavasz hírnökét, de hatalmasat tévedtem, mert ahogy haladtam a Nagy-Kopasz-hegy csúcsa felé csak úgy mosolyogtak rám mindenhonnan.

A kaptató után az enyhén lejtős út lett az uralkodó. Egy tarvágott területen átnézve látható volt a Pilis-tető csúcsa, a rajta magasodó Boldog Özséb-kilátó és az alatta futó panoráma út. Hamarosan megérkeztem egy kisebb tisztásra, ahol sok pad várja a megpihenni vágyókat - mint amilyen pár perc erejéig most én is voltam. Még mindig a kék kereszt jelzést követve lementem több farakás közé, ahol egyből jobbra fordulva a szinte szabályos egyenes úton haladtam tovább 800 métert.

Balra átfordultam a piros kereszt jelzésre, majd öt perc után jobbra, ahol az Iluska-forrás pihenőhelye várt. Itt is több pad és esőbeálló fogad, meg persze egy újabb pecsét. Több gyalogos és biciklis jelzés is találkozik itt. Bár mára vizet itt se keressünk, az 1970-es években még állandó, bő hozammal rendelkezett a Petőfi Sándor János vitéz című költemény főhősnőjéről elnevezett forrás. Ide terveztem egy kicsit nagyobb szünetet, mert emlékeztem, hogy sok pad található, kellemes és nyugodt környezetben. Ez előbbiben nem is tévedtem, csak sajnos ottjártamkor egy nagy, gyerekes csoport pihent szintén itt. Nem volt mit tenni, muszáj voltam megenni az almámat és a müzliszeletemet, mert tudtam, hogy nagy kaptató vár rám és kell az energia hozzá. Megettem tehát utolsó elemózsiámat, ittam a kulacsomból, pecsételtem és menekültem is a hangos hadsereg elől.

Elsétáltam egy kerítés mellett, majd egy rövid, de erős emelkedővel feljutottam a Fehér-hegyre, ahol a tanösvény becsatlakozik a piros sávos jelzés mellé. Ezzel elérkezünk a Zajnát-hegyekhez, ahol a sok fenyvestől akár alpesi hangulatunk is lehet. Az egykori kopárokon haladva egy utolsó emelkedővel feljutottam a Gyula-pihenőhöz, amely Zoltay Gyulának állít emléket. A kilátópontról a fák között Pilisvörösvár és a Kevélyek látképében csodálkozhatunk. Itt található az utolsó pecsételőhely és az utolsó kérdésre is itt találjuk a választ.

Visszasétáltam a háromszög alakú esőházig, majd a sárga négyzet jelzést követtem Klotildliget vasútállomásáig. Lefelé a völgyben még ezernyi hóvirággal találkoztam, amelyet még hangos madárének is kísért. Csodálatos elköszönés a természettől.
Az utolsó lépteimet felgyorsítva még pont elértem a következő, a főváros felé tartó vonatot, így megspóroltam fél óra várakozást.

A túramozgalom kiírása: a Piliscsabai Természetjáró Egyesület oldalán
Útvonal: Piliscsév, vasútállomás > Piliscsév > Piliscsév, Pincefalu > Eszperantó-forrás > Basina > Studenka-forrás > Iluska-forrás > Gyula-pihenő > Klotildliget, vasútállomás
Távolság: 20 km
Szint: +810 m; -750 m
Mozgási idő: 06:23
Egész idő: 04:37

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram