Hideglelős-kereszt és Róka-szikla

2023.07.02

A Hideglelős-kereszthez feljutni nem nehéz és nem sok idő, cserébe impozáns kilátás vár. Innen a Róka-sziklához való eljutás kicsit izzasztóbb, s a szikla tetején kevésbé látványos panoráma fogad, de ez nem vesz el vonzerejéből.

Túránkat az Esztergom melletti Búbánatvölgyi-tavak parkolójában kezdtük. Az üdülőtelepen át kisétáltunk 11-es főútra, amelyen a piros háromszög jelzést követve körülbelül 300 métert sétáltunk. Jobb kézre elbújva megy be a jelzés az erdőbe. Egyből enyhe emelkedővel kezdünk, egyenletesen felfelé nyúló völgyben sétálunk. Talpunk alatt víz csordogál, és hiába a szúnyogriasztó, támadnak minket a rovarok. Pár lépéssel később megtaláljuk a csermely eredetét: a Hideglelős-forrást. A kihelyezett kőtáblát sajnos nagyon nehéz már olvasni, nem lettünk általa okosabbak.

A piros háromszöges ösvényen tovább haladva láthatóak az egykori kőfejtő nyomai. Egy visszafordító kanyar után hamar találkozunk a piros kápolna jelzéssel: ezt követve jutunk fel a Hideglelős-kereszthez (190 m). Az első fa keresztet 1784-ben állították, a mai, vas keresztet pedig 1871-ben készítették. A monda úgy tartja, hogy Nagy Mihály, esztergomi gazda hálából emelte, mert családját elkerülte a pestis járvány. Később körmeneteket is tartottak ide, de mire a nép felért, megizzadt, a hegytetőn fújó hideg szél pedig megfújta őket, így "hideglelést" kaptak.

Szerencsére mi nem kaptunk, de egyből az egyik kedvenc helyünk lett. A hegyoldalban az egykori Lázkereszti kőbányák, a hegy tetejéről pedig pazar kilátás tárul elénk: a Duna, a rajta ringatózó hajók, a kisebb-nagyobb szigetek, a túlparton pedig Szlovákia, jobbra pedig a Börzsöny dombjai. 

A tavak melletti parkolóból nagyjából 2 km ide az út, kényelmes tempóban körülbelül 40 perc alatt fel lehet érni. Már ez megér egy kis kiruccanást.  

Visszacsorogtunk, majd a piros háromszöget követtük tovább. Intenzív, hátat megizzasztó emelkedőre készüljünk, hiszen 200 méterről 318 méterig kell felküzdeni magunkat a Sas-hegy tetejére. Az emelkedőn rengeteg a szép kilátás pont, de a legszebb rész a tetején vár - megérdemelt jutalom.

Tovább haladva szélesebb utakon sétálunk, elmegyünk a Hosszú-hegy, majd a Vasarc csúcsai mellett. Sokszor lelassítunk vagy megállunk csodálkozni az állat- és növényvilágban. Szinte rajzanak a fehérpettyes álcsüngőlepkék a lila harangvirágok és bogáncsok közelében, de a gyíkokból is sok napozik, amíg meg nem zavarjuk nyugalmukat.

Az Őrhegy mellett becsatlakozik utunkba a piros sávos jelzés is. A Savó-kúti-tisztásnál - amely elvesztette tisztás jellegét, hiszen bokrok és fák tarkítják - elfordulunk, s a piros kereszt jelzést követjük tovább. Az enyhén emelkedő utat egy nagyobb dagonya váltja, majd hamar elérünk a Dobogóhoz. Itt egy piros pecsét jel figyelmeztet minket, hogy le kell térnünk a keskeny ösvényre, ha a Róka-sziklához akarunk érni.

A gerincen nagyjából 500 métert csorgunk le, ezalatt 100 méternyi szintet vesztünk. A róka nyomatú pecsét itt is a szokásos fa dobozban bújik meg. A szikla tetejéről Esztergom szélét, Ákospalota házait, egy nagy rétet (amely szélén majd elmegyünk), a Búbánat-völgy kezdetét és a mellette lévő Szamár-hegyet láthatjuk.

Innen hátra arc, visszamásztunk a gerincen, majd 1,2 km-rel később visszatértünk a Savó-kúti-tisztásig, ahol most a piros sávra fordultunk át. Az ösvényt két oldalról legalább négy árok fogja közre - legalábbis ennyit biztosan látunk. Nagyon hangulatos, felfedezésre invitáló rész ez, a térkép Somos-ároknak jelöli - nem hiába, a név kötelez. A Majális-forrás után akartuk felfedezni a mélyedéseket, de a víz környékén újabb szúnyog invázió támadt ránk, így inkább elmenekültünk.

Innen csak pár perc mire eljutunk a feljebb említett mezőig, amely túloldalán Ákospalota fekszik. A sorompó után jobbra haladtunk a tavak irányába. Itt érdemes megállni, s hátra nézni: a fák között kikacsint ránk a Róka-hegy. 

A tavakhoz érve elbúcsúzhattunk magányunktól, emberek s hangzavar fogadott. Sokan ültek a tó partján, nekünk szinte már nem is jutott hely. De ez nem is volt baj, jobb volt a szép kilátás pontokon megenni elemózsiánkat, ahol két újabb pecsétet is bezsebeltünk. 

Útvonal: Búbánatvölgyi-tavak > Hideglelős-forrás > Hideglelős-kereszt > Sas-hegy > Savó-kúti-tisztás > Róka-szikla > Savó-kúti-tisztás > Majális-forrás > Búbánatvölgyi-tavak
Táv: 11,15 km
Szint: + 540 m; - 550 m
Mozgás idő: 3:29
Egész idő: 4:01

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram