A Visegrádi-hegység délnyugati része közel esik a fővároshoz, sok látnivalóval bír, ám még sincs a köztudatban. Ez talán nem is olyan nagy probléma, így megmarad a túrázóknak, az autó és a szemét is kevesebb.

Az év második szombatján Pomáz és Szentendre között elterülő Kő-hegyhez vettük az irányt. Az autókat Pomázon, a Vróci út végén lehet letenni, majd irány a zöld jelzéssel festett erdészeti út. Hamar megjelenik előttünk a környékből kiemelkedő Kő-hegy. Tiszta időben, mint amihez szerencsénk volt, könnyedén láthatóak a hegy tetején tornyosuló kőoszlopok, meg egy lobogó magyar zászló is.

Miután elhaladtunk az utolsó tanya mellett, megérkezünk a Zengő-völgybe. A patakmederben vizet nem találtunk, de így is nagyon hangulatos a környék. Menetirány szerint a patak bal oldalán vezet az ösvény, de látszik, hogy nem olyan régen ez még a jobb oldalon haladt. Mindenesetre patak hiányában mind a két oldal járható. Kicsit feljebb, tőlünk jobbra egy barlang is található.

Zöld jelzésünk jobbra vezetett, ahol szó szerint felcuppogtunk a sáros domboldalon. Ezt legyőzve egy szélesebb erdészeti útra érünk, ahol a sáron egyensúlyozva haladunk tovább, majd egy ismételt jobb kanyarral hamar a János-forráshoz érünk. A lustán csöpögő forrás előtt egy színes hidacskán kelhetünk át, amely egy xilofonra emlékeztet.

Tovább követjük a zöld jelzést, folyamatosan emelkedünk. Nagyjából két kilométer és kicsit kevesebb, mint egy óra múlva elérkezünk a Petőfi-pihenőhöz (366 m). Nevét az ismert költő után kapta, aki elvileg 1845. szeptember 23.-án itt pihent meg.

A kilátás csodaszép, a környező és a messzebb lévő hegyeket és településeket is beláthatjuk. Körülöttünk magasodó kőszikla oszlopok láthatóak, amelyek közül egy kiemelkedik: a Gomba-, vagy más néven Napóleon-szikla. Nevét az egykori császár, illetve egy gomba kalapjáról kapta. Viccesen megjegyezhetném, hogy ez az a hely, ahol Petőfi lenézte Napóleont. Ezek mellett áll még itt egy pad és egy megtépázott magyar zászló is, amelyet Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára állítottak. 

A "Jó kilátások! - Visegrádi-hegység" túramozgalmat teljesítjük, amelynek ez volt az egyik pontja. A pad mögött, egy fán megtaláltuk a pecsétet, majd haladtunk tovább a hegy szélén (ha valaki itt nem találja, akkor a menedékház előtt is van). Párszor megálltunk a sziklák tetején körülnézni.

Nagyjából 300 m múlva elérkezünk a Czibulka János Kőhegyi Menedékházhoz (367 m). Névadója a Magyar Turista Egyesület helyi kiemelkedő alakja volt. Vettünk egy meleg teát, kiültünk a napra, s megettük a szendvicseinket. Az 1933-ban épült ház ma már egyike a klasszikus menedékházaknak: szálláslehetőség mellett étkeztetés is folyik itt. Környékén rengeteg túrázó, sok kutya, sőt még lovak és egy szamár is volt - aki egyszer ijesztően elkezdett felénk vágtatni, de az utolsó pillanatban megtorpant. Az épület mellett egy tó is van, de többségében kiszáradt állapotban.

Innen a sárga T-vel jelölt Kőhegyi tanösvényt követtük, sokáig vele halad a sima sárga jelzés is. Sokáig sárban haladtunk, de többségében ki tudtuk kerülni már kijárt, kevésbé saras nyomvonalakon. Enyhén ereszkedve elérkezünk a Cseresznye-hegy távolabbi sarkához, ahol a jelzések elválnak. Mi itt jobbra folytatjuk kirándulásunkat, s hamar egy barlangot látunk meg, amely már a Vasas-szakadék egyik ürege. Pár perc múlva elérkezünk magához a szakadékhoz is.

A Vasas-szakadék körül több barlang is található, de számunkra itt most maga a körülbelül 30 méter hosszú, keskeny, lejtős, sikátorszerű képződmény volt érdekes. A kapujában még kényelmesen el lehet férni, én a kinyújtott kezeimmel épp meg tudtam fogni kétoldalt a sziklákat. Beljebb haladva először egy tájidegen fára lehetünk figyelmesek, majd pár régi, falmászókat segítő vaskarikára, s egy "Berti" feliratra az egyik lecsiszolt kövön. Ahogy beljebb haladunk, a járat egyre szűkül, mintha ránk omlana. Pár méter múlva egy nagyobb szakadékon lejjebb lehet jutni, s onnan elvileg még tovább, de ezt mi most kihagytuk. Nevének eredetéről két legenda is terjeng: vagy az itteni kőzetek erős vastartalma ihlette, vagy az egykori csepeli vasgyár kiránduló munkásai adták a nevét. 

A szoros után ugyanazon az úton visszamentünk a menedékházhoz. Útközben párszor megálltunk a sárban lábnyomokat nézni. Láttunk ló, őz, róka, és persze kutya nyomokat is. A Petőfi kilátópont utáni ereszkedésben, ami 2,3 km-en nagyjából 190 méter, néhol mozgólépcső-szerűen közlekedtünk a sáron.

Táv: 8,9 km
Szint: + 355 m; - 330 m
Mozgási idő: 3:10
Egész idő: 3:55 

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram