Mi erre jártunk a kijárási korlátozás alatt - 3 gyalogos tipp
Távol álljon tőlem hogy megmondjam, ki mit csináljon a már 2 hónapja tartó kijárási korlátozás alatt, de ahogy a kormányrendelet is mondja: "egyéni szabadidős sporttevékenység, valamint szabadidős célú gyaloglás céljából is el lehet hagyni az otthonokat." Erre pedig szükség is van, hiszen kell a friss levegő, kell a mozgás, kell a kikapcsolódás. Számunkra nagyon fontos volt, hogy olyan helyre menjünk, ami a fővárostól nincs túl messze, kevésbé ismert legyen, így remélhetőleg kevés emberrel tudunk találkozni. A tömegközlekedési eszközöket nem akartuk használni, ezért a Kék folytatása most kiesett.
Itt olvasható a kerékpáros kirándulás része.
Április 19., Pilis
Már nagyon benne volt a mehetnék a lábainkban, de nem igazán tudtuk, hogy merre vegyük az irányt. Végül a spontaneitás mellett döntöttünk: beültünk az autóba, elindultunk a Pilis felé és majd lesz valahogy. Így is történt, mentünk, mendegéltünk, amikor úgy gondoltuk, hogy már benne vagyunk az erdőben, itt jó lesz, megállunk, de erre eleredt az eső. Úgy gondoltuk, hogy nem baj, menjünk tovább, majd elmúlik. Végül egészen a Két-büffka-nyeregig mentünk, ahol az egyik út Esztergomba, a másik Dobogókőre vezet. Itt van egy nagyobbacska parkoló, ahol mindig sok autó áll, de hely is mindig van.
Ezen a helyen több turistaút is található, mi akkor voltunk itt, amikor felmentünk a Boldog Özséb-kilátóba. Ránéztünk a kihelyezett túraútvonal infó táblára és a zöld csíkos 3,4 km-es Égett hárs jó célnak hangzott. Nagyjából 1 kilométeren keresztül haladtunk lefelé az ösvényen, melynek mindkét oldalán szép erdei növények nyíltak. Átmentünk a 111-es úton, elmentünk egy valószínűleg fenyőfa farm mellett, majd átkeltünk a Szentléleki-patak felett, aztán a térkép szerint a Római úton ereszkedtünk tovább. A kijelölt útvonal néha kicsit aszfaltos úton halad, de ez csak pár méter, főleg erdőben sétálunk. Útközben találkoztunk egy másik fiatal párral, akik egy nagyon cuki tacskóval kirándultak együtt. Majd elértünk a célhoz, az Égett hárshoz. Nem jöttünk rá, hogy melyik lehet az említett hárs, mert ebben a csomópontban, ahol több jelzés it találkozik, sok fa, illetve facsonk található.
Hátra arc: elindultunk vissza, ugyanezen az úton, elkezdtünk kaptatni felfelé. A térképen láttuk, hogy a patak forrásához is vezet út, ezért letértünk arra. Sajnos ez a terület honvédségi terület, tilos a belépés, ezért kicsit csalódottan visszatértünk arra az útra, amin jöttünk.
Szó mi szó, visszafelé már nem voltunk olyan lendületesek, az eső is többször eleredt, de egy kellemes 8 km-es sétát tettünk az erdőben, amely elsőre elég is volt.
Útvonal: Két-bükkfa-nyereg -> Égett hárs -> Két-bükkfa-nyereg
Km: 8 km
Szint: 267 m
Mozgás idő: 2:08
Egész idő: 2:23
Május 2., Nagybörzsöny
Már szinte hagyomány, hogy május elsején kirándulni megyünk. Idén viszont egész nap esett az eső, így másodikán tartottuk meg a munka ünnepi kirándulásunkat. A szívemhez közeli Börzsönybe mentünk, azon belül is Nagybörzsönybe.
Itt letettük a frissen vásárolt lekvárokkal megrakott járművünket a falu közepén lévő parkolóban, és a sárga jelzés mentén, körülbelül 1 km séta után eljutottunk a Nagybörzsönyi Kisvasút megállójához. Innen elmentünk Kisirtáspusztáig, amely az erdei kisvasút megállója is egyben. A sárga útvonal a kisvasút és a Hosszú-völgyi-patak mentén halad, nagyjából 4,7 kilométeren át. Az út, mely során többször átkeltünk a patakon, hangulatos, sok kidőlt villanyoszloppal van tarkítva, néhol óriás gombákkal és madárénekszóval fűszerezve. Ez az út szerintem mindenkinek ajánlott, minimális emelkedő/lejtő van benne, ami nem is feltűnő.
Kisirtáspusztán több turistaút is találkozik, de mi itt találkoztunk az első emberekkel utunk során, illetve egy hangos Tatra-val is. A réten egy nagyobb információs táblát is elhelyeztek, bemutatva a környéket, továbbá a nagybörzsönyi kisvasút itt találkozik a szobi kisvasúttal. Több padot, illetve fedett pihenőhelyet is telepítettek ide, illetve egy kicsivel lejjebb is. Mi az egyikben megpihentünk és megebédeltünk, majd hátra arcot vettünk, és elindultunk visszafelé.
Visszautunkon már 3-4 csapattal is találkoztunk, de ez még mindig kevésnek mondható. Egyszer csak nyüszítésre lettünk figyelmesek, amelyet figyelve arra jutottunk, hogy vagy róka kölykök adják ki ezt a hangot, vagy két pet palack próbál új kis pet palack bébit létrehozni.
A falu maga megér egy körbenézést, hangulatos, található még itt egy vízimalom és a Szent István templom, amely XII. század első felében épült. Ide most sajnos a járványra való tekintettel nem tudtunk bemenni, de kívülről, a kerítésen át is jól be lehet látni.
Útvonal: Nagybörzsöny -> Kisirtáspuszta -> Nagybörzsöny
Km: 11 km
Szint: 147 m
Mozgás idő: 2:45
Egész idő: 3:38
Május 8., Hárshegy
Újra stabilan jó idő volt, beindult a mehetnékem. Marci inkább biciklizős hétvégét tervezett, ezért pénteken agyőt mondtam a home officenak és elmentem életemben először egyedül kirándulni. Célomnak a már jól ismert, de régen látogatott Kaán Károly-kilátót és a Makovecz Imre-kilátót tűztem ki a Hárs-hegyen.
A Széll Kálmán tértől elbuszoztam Szépjuhásznéig, ahonnan a sárga jelzésen vezet felfelé meredeken az utunk. Először a Csanádi pihenőhöz érünk, ahonnan nagyon szép kilátás terül elénk. Néhány méternyivel odébb épült a pár éve felújított Kaán Károly-kilátó, 454 méteres magasságban. A kilátó tetejéből nagyon jól be lehet látni a környéket: a szomszédos hegyen álló Erzsébet-kilátót, a fővárost és vonzáskörzetének egy részét.
Az út innen lefelé halad egy kicsit, hamarosan elér a Bátori-barlanghoz, majd tovább haladunk lefelé a Nagy-Hárs-hegyről. A tölgyesek után, egy kereszteződésbe érünk, ahol több út is találkozik. Itt a sárga háromszögre tértem rá, amely pár méter alatt felvisz a Makovecz Imre-kilátóhoz, amely a 362 méter magas Kis-Hárs-hegy tetején található. Itt már mások is voltak, nem csak én. A kilátó nyitott mivolta miatt nem tartózkodtam túl sokat rajta, pont akkor volt egy nagyobb széláram a környéken. Innen lehet látni a szomszédos Kaán-kilátót, meg lehet nézni, honnan is jöttünk.
Itt egy kicsit megpihentem, megettem egy banánt és konstatáltam, hogy gyorsabban haladok, mint terveztem, nem lesz ebből fél napos kirándulás. A térkép segítségével kinéztem egy kicsit hosszabbacska utat Hűvösvölgyig, amely végül szinte végig a már megismert sárga csíkos út volt. Utam során találkoztam fakopánccsal is, amelynek nagyon megörültem, mert ennyire közel még sose láttam egyet sem. Átkeltem a Nagykovácsi úton, majd megérkeztem a Hűvösvölgy megállóhoz.
Egyedül érdekes volt túrázni, nem ehhez szoktam. Egy kicsit más világ, de nem rossz értelemben. Ki kellett ezt is próbálni, valószínű a koronavírus időszakában fogok még ilyet csinálni.
Útvonal: Szépjuhászné -> Kaán Károly-kilátó -> Makovecz Imre-kilátó -> Hűvösvölgy
Km: 6 km
Szint: 245 m
Mozgás idő: 1:23
Egész idő: 1:53