Montizások 2022 első félévében

2022.07.06

Az előző beszámoló után, íme az újabb, amelyben olyan montis túra tapasztalatokat osztok meg, amelyeket 2022 első 6 hónapjában tekertünk le. Sisakot fel!


Tour de Puszta 3 kerékpáros túra

A Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpáros Klub és a Bringabarát kerékpárbolt már harmadjára szervezte meg a Tour de Puszta eseményüket, idén március 6.-án. A helyszín a "Bugaci középhegység" volt, hogy a szervezőket idézzem, de más szóval élve a Jakabszállás - Helvécia - Fülöpjakab közötti puszta volt terítéken. Két útvonal közül, mi a rövidebbet választottuk, ami nagyjából 23 km. A többség versenyként fogta fel az eseményt, mi inkább a tájban gyönyörködős, saját tempós kihívást választottuk (értsd: nézzük meg, hogy Zsófi mire képes).

A szervezőknek ezúton is pacsi, nagyon jó hangulatú eseményt hoztak létre, a 100-nál is több résztvevő nagy megelégedésére. A nagyjából 23 km-es szakasz szinte végig a homokos pusztán vezetett. Sok helyen úgy éreztem magam, mintha egy dűnén próbálnék átevickélni. Így amellett, hogy rájöttem, a homokban azért lehet tekerni, sokszor toltam a szamaram magam mellett. 

Útvonal: az alföldi puszta
Km: 23 km
Emelkedés: 155 m
Ereszkedés: 135 m
Mozgási idő: 2:20
Egész idő: 2:40 


Pilisi móka

Március közepén egy újabb pilisi kalandra kerekedtünk fel. Autóval Pilisborosjenőig mentünk, ahol a település szélén lévő parkolónál álltunk meg. Innen, már a nyeregben, eltekertünk a PB5-ös útvonalon a Teve-szikla felé, így felülnézetből tudtuk megcsodálni azt.

Tovább haladtunk az ösvényen, amelybe a kék túra is becsatlakozik egy kis időre. Egy rövidebb szakaszon felfelé haladtunk, amit egy kis sík terep, majd a lefelé suhanás élménye követett, ismét a kéktúra vonalán. Elérkeztünk Csobánka szélére, ahol a temető is van. Átkeltünk a Csobánka-Pilisszántó közti autóúton, s haladtunk tovább egyenesen, ahol több jelzés is fut egyszerre. A Macska-völgynél jobbra tértünk le, amerre a zöld jelzés is halad, s folyamatosan tekertünk felfelé a széles, kicsit murvás úton. A Szántói-nyeregig (385 m) gurultunk, itt tartottunk egy kis pihenőt. Innen tovább lehet felmenni a Pilistetőre, de bennem ennyi energia nem volt már, így visszafordultunk. De, hogy legyen egy kis csavar a dologban, visszafelé rátértünk a zöld csíkos ösvényre, amely egy ideig kicsit párhuzamosan fut a biciklis jelzésű úttal, de aztán fokozatosan feljebb vezet a hegyre. A sima terepet lassan köves szakasz váltja fel, amelyen az ügyesség nagy segítőnk lehet. Addig mentünk, míg felértünk a Hosszú-hegy csúcsára (483 m), s megtaláltuk azt a kicsit nagyobbacska kopár területet, ahonnét gyönyörű a kilátás. A lábunk alatt Pilisszántó terül el, a távolban pedig a Kevélyek is láthatóak.

Miután itt kinézelődtük magunkat, az ösvényen tovább haladva legurultunk a hegyről, amely eleinte szintén sziklásabb volt, de aztán újra földes szakasz váltotta fel. Ugyanazon az útszakaszon visszamentünk a kocsinkhoz, immár szinte végig lefelé, csak Csobánka mellett kellett felfelé tekernünk. Az egri vár másolatát most kihagytuk, mert nagyon sok ember volt arrafelé, de ha még nem jártunk ott, akkor egy kis kitérőt mindenféleképpen megér! A túra után elmentünk a kedvenc pilisi pizzázónkba, ahol az asztalunkat a helyi macskával oszthattuk meg. 

Útvonal: Pilisborosjenő -> Teve-szikla -> Csobánka széle -> Hosszú-hegy -> Szántói-nyereg -> Hosszú-hegy szép kilátás -> Csobánka széle -> Pilisborosjenő
Km: 23 km
Emelkedés: 440 m
Ereszkedés: 435 m
Mozgási idő: 2:29
Egész idő: 3:45


Hármashatár-hegy ezernyi lehetőséggel

A Hármashatár-hegy kifogyhatatlan túra lehetőségekkel van tele, legyen szó gyalogos, vagy biciklis kirándulásról. Ezért mutatnék még két újat, amelyek segíthetnek még jobban megismerni Budapest ezen oldalát.

Az utunk a Margit-sziget után egy kellemes emelkedéssel kezdődött: fel a Rómer Flóris utcán, majd a Szemlőhegy utcán észak irányba, fel egészen a Józsefhegyi-kilátóig. A számunkra fontos helyszínen alaposan körülnéztünk, majd a Törökvész útra tértünk át, amelynek a végéig tekertünk fel. Itt van egy buszforduló, s itt kezdődik az erdő is. Egy pihenéssel később be is mentünk az erdőbe, ahol nagyjából fél kilométer gurulás után megérkezünk a Határ-nyeregre.

Az egyik alkalommal innen a Virágos-nyereg felé vettük az irányt, amelyről ebben a bejegyzésben részletesebben beszéltem már. Majd a Guckler Károly úton lévő tanösvény felé vettük az irányt, a zöld csíkos, majd később a zöld keresztet követve. Az út széles, kényelmesen el lehet rajta férni. Ottjártunkkor több biciklissel, futóval, kutyással, gyerekessel is találkoztunk. Az út maga a hegy oldalán vezet végig, néha információs táblák olvasása közben pihenhetünk meg, illetve kétszer kiépített kilátó pontokat is megcsodálhatunk. Ezekre kis csöveket is helyeztek ki, amelyek távcsövekként funkcionálva egy adott épületre hívják fel a figyelmet, amelyről aztán a táblákon bővebben találhatunk leírást. Az útnak úgy lesz vége, hogy belekanyarodunk a Hármashatárhegyi útba, amelyen akár fel is tekerhetünk a csúcsig, illetve le is kanyarodhatunk a hegyről a Szépvölgyi úton haladva.  

Másik alkalommal a Határ-nyereg után megkerültük a repteret, majd a kék és sárga kerékpáros úton csorogtunk lefelé a széles földúton, amely sajnos csupán 3 km hosszú a reptértől, de annál élvezetesebb. Ez a szakasz a Páfrány út aszfaltos szakaszába folyik bele, majd innen a kihelyezett kerékpáros út táblákat követve jutottunk le a Széna térre.


Budakeszi - Nagykovácsi - Budakeszi

Június utolsó hétvégéjén egy Pilis Bike körtúrát választottunk ki magunkat - ez volt az első alkalom, hogy kimondottan egy ilyen túrát kerestünk, de így is kicsit eltértünk tőle.

Autóval a Budakeszi Vadaspark melletti P+B (Parkolj+Bringázz) parkolóba mentünk. A parkoló végén egy sorompó található, ezen túl vár ránk a Pilis Bike 10-es szakasza. A földúton több mélyebb, esőzés utáni pocsolya maradványait kikerülve tudunk haladni, majd elmegyünk egy nagyobb rét mellett. Innen láthatjuk az Erzsébet-kilátót és a Kaán Károly-kilátót is.

Pár méterrel odébb, szintén a jobbunkon, egy kutyaiskola található, majd utána megérkezünk egy kereszteződéshez, ahol a PB balra folytatódik tovább, immár régi, rossz minőségű aszfaltos úton. Ezen a szakaszon egy nagyobb dombon kell felvergődnünk, majd kicsivel utána, az út balra fordul, de mi haladjunk tovább egyenesen, egy szűkebb úton, ami egy tisztáshoz visz minket. Az oldalán végigtekerünk, majd egy vadkerítésen át bejutunk az erdőbe, ahonnan gyorsan kiérünk egy szélesebb útra. Ez a kővel felszórt egyeletlen szakasz egyben meredek is: 0,6 km alatt 90 métert mászunk meg, ahol sajnos árnyék sincs. Innen is szép kilátás tárul elénk, a már feljebb említett Kaán Károly-kilátót és a Hárs-hegyet tekinthetjük meg, ha megállunk és hátrafordulunk, vagy már visszafelé jövünk.

Ezt követően újra árnyékos rész következik, az erdőben haladunk tovább kicsit fel, kicsit le. Egy kisebb csomópontot elérve élesen balra gurulunk tovább, ahonnan pár perccel később egy nagyobb elágazáshoz érünk. Itt, először balra mentünk tovább, a piros háromszög jelzésen, amely során elértünk egy újabb csomóponthoz, amely a Sisakvirág tanösvény egyik állomása, s innen megy a zöld háromszög fel a Csergezán Pál-kilátóhoz. Mivel erre már jártunk, ezt most kihagytuk, és visszafordultunk. Visszamentünk az előbb már említett nagyobb kereszteződéshez, ahol most egyenesen haladtunk tovább, újra a PB útvonalán. 400 méter múltán egy balkanyart kell vennünk, 1,3 km múltán ismét egy nagyobb elágazáshoz érünk. Ez is fontos lesz nekünk, később ide fogunk visszatérni. De most enyhén jobbra haladunk tovább a zöld jelzésen, ahol folyamatosan lefelé haladunk: 113 métert ereszkedünk folyamatosan, majd egyszer az utunk két felé megy tovább, ahol mi jobbra tértünk le, így még kb. 40 métert gurulhattunk lefelé. Az út végén megérkeztünk Nagykovácsi szélére, amelyet egy sorompó is jelez.

Kicsit begurultunk a településre, de miután kitaláltuk az útvonalunkat, visszafordultunk a sorompóhoz, majd itt egyenesen haladtunk tovább (nem tértünk le balra, amelyre a tanösvény található, amin lejöttünk). Innen egy intenzív hegymenti mászás következik, hol murvás, hol nagyobb köves szakaszokon. A menetünk vége felé elhaladunk a Fehér emlékoszlop mellett, amely két erdésznek, Fehér Istvánnak és Fehér Tibornak állít emléket.

Pár perccel később megérkeztünk a legutóbbi csomópontunkhoz, ahol jobbra elkanyarodva, ugyanazon az úton haladtunk vissza egészen a parkolóig, mint amin jöttünk.

Útvonal: Budakeszi Vadaspark P+B -> Petneházyrét -> Nagykovácsi -> Petneházyrét-> Budakeszi Vadaspark P+B
Km: 27 km
Emelkedés: 555 m
Ereszkedés: 550 m
Mozgási idő: 2:58
Egész idő: 4:02


További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram