A kéktúra 10-es szakasza átszeli a Vértest. A terep nem túl fárasztó, bár pár nagyobb domb és a sok vár miatt meg kell küzdenünk néhány kaptatóval. Jellemzőek a döngölt erdészeti utak és a bányászati múlttal rendelkező települések. Három napra tagolt kirándulásunkat július közepére szerveztük, amellyel kényelmesen tudtunk tervezni - ez a tartósan magas hőmérséklet miatt kiadott hőségriadó ellenére sem jelentett nagy problémát.

Kezdjük egy kis érdekességgel: tudod, hogy a Vértes honnan kapta a nevét?
A 11. században III. Henrik német-római császár vereséget szenvedő és az éhhalál küszöbén ragadt katonái miközben visszavonultak, eldobták, elhagyták levetett vértjeiket. Ezekkel volt teli a vidék, innen ered a név.

Első nap: Bodajk - Gánt

Csütörtök reggel busszal indultunk a Népligetből. Közel fél órás csúszással érkeztünk meg Bodajkra, amely egy 17 fős cserkészcsapatnak és egy rosszullétnek volt köszönhető. Szerencsére még így is időben voltunk, nem zavart bennünket a késés.

Bodajk utcáin már ismerősként sétáltunk, hiszen az előző szakaszt itt fejeztük be. Átkeltünk a vasúti síneken, s megérkeztünk egy mezőgazdasági területre. Voltak pár hete learatott gabonaföldek, magasodó kukoricaültetvények és sárgán ragyogó napraforgók. Nagyjából két kilométeren követtük a homokos utat, amely néhol annyira süppedős volt, mint az igazi, sivatagi dűne.

A földek végén át kell kelni a forgalmas 81-es úton, utána pár perc alatt be- és kisétáltunk Söréd településen. Innen már döngölt, kevésbé poros földúton jártunk, sok-sok napraforgómező mellett. Egy idő után ezek elfogytak, de megjelent előttünk a távolban Csókakő s annak kimagasló vára. Elmentünk egy ranch mellett, amely közelebbi sarkán egy kamera állt. Miután integettem a kamerának az valamit visszaszólt nekünk valamiféle angol akcentussal - reméltük, hogy nem csináltam rosszat. A sportpályánál letértünk a kék sávos jelzésről, a Mária jelzést követve térünk be a Kossuth Lajos utcán található kisboltba. Ez előtt található kék kút és áll egy fedett pados asztal is, amelyen megpihentünk s ettünk - végre árnyékban közel két óra után!

Miután Marci is megette az utolsó falatot a McNomád menüjéből (zsemle, tömlős sajt, felvágott és desszertként egy csoki), folytattuk utunkat a településen. A folyamatosan emelkedő utca megizzasztja az ember hátát, főleg a vár alatti parkolóhoz érve. Itt található a pecsét, a villanyoszlopon. Körülöttünk hárman nyírták a füvet a parkoló melletti réten. Található itt pár bódé, kék kút, illetve mosdó is.
A kék L jelzést követve felmentünk a várba, amely stációkkal tarkított hosszú emelkedő. A melegben két helyen is találkoztunk egy-egy mélyen szunyókáló macskával, akik közeledtünkre a szemüket se nyitották ki. A vár bejáratánál található ivóvíz és pad. Itt egy kicsit leültünk fújtatni, s pár percet beszélgettünk egy idősebb túrázóval, aki néhány kékkörös kalandjáról mesélt.

A Csókakői vár első írásos említése 1299-ből származik. A 13. századtól a 16. századig a térség második legfontosabb központja, Székesfehérvár után. Hadi jelentősége a török hódoltság idején nő meg. A mára már részben visszaépített romjait a farkasverem felett húzódó felvonóhídon átkelve tekinthetjük meg. Kiemelkedik a várkápolna, amely a Zsigmond-korban épült, és 2014-15-ben rekonstruálták. Mellette található Brindisi Szent Lőrinc (1559-1619), a "szent tábornok" szobra. Az 1600-as években a Nádasdy családhoz került a vár birtoka. Az erődítményt 1688 környékén várbörtönként használták - ebben az évben szabadult az utolsó török fogoly - majd utána évszázadokon át senki se foglalkozott az építménnyel. 1995-ben a Csókakői Várbaráti Társaságnak köszönhetően indultak meg a régészeti feltárások és a helyreállítás. A vár nyitvatartási időben ingyenesen látogatható.

Mellette húzódik a kék és a piros L turistajelzés. Ezt követve egy falmászásra alkalmas szikla mellett haladhatunk el (ottlétünkkor másztak is), majd a Schwarz lépcsőn tudunk leereszkedni a Vár-völgy kezdetéhez. Innen végre erdőben túrázhatunk tovább, s nem a tűző napon.

Folyamatos, de enyhe emelkedéssel haladtunk a nagyon szép völgyben. Érdemes körültekinteni belőle, gyönyörű sziklák tarkítják. A 11. kilométer környékén széles, repedezett aszfaltos útra tértünk. Két nagydarab farönkön megpihentünk kicsit - látszott, hogy nem mi voltunk az elsők.

Innen körülbelül 6,8 km választ el a Géza-pihenőtől. Addig csendesen, az erdőt figyelve haladtunk sok narancssárga fekete pöttyös lepke társaságában. A 420 méter magasan álló pihenőhelyen egy obeliszk áll, amelyet a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség emelt 1973-ban Dr. Göblyös Géza emlékére, aki a megyei kéktúra bizottság vezetőjeként sokat tett a természetjárás fejlesztéséért. A kilátópont egy meredek hegyperemmel végződik, amelynek köszönhetően belátni az előtte zöldellő Hosszú-völgyet.

A pihenőhely után kezdődik ereszkedésünk a Juh-völgyön keresztül. Messziről már hallani néhány kutya ugatását és láncfűrész zakatolását - közeledünk Gánthoz. De előtte még balkézre egy takaros pihenő várja a megfáradt vándort, sok paddal. Emellett található a Gánti-barlang, amelyet felkerestünk. Két kis nyomvonal vezet hozzá a pihenőből: egy fentről, egy pedig lentről jut el a barlang nyílásához. Ez a Vértes-hegység leghosszabb barlangja a maga 149 méterével. A '80-as években tárták fel. 7 denevérfaj is megfordult már itt. Csak engedéllyel látogatható.

Innen kicsivel több, mint egy kilométeren át egy kerítéssel elzárt legelő mellett sétálunk, majd egy hatalmas, kiszáradt fa után, az első házaknál balra fordulva követjük tovább a kék jelzéseket. A temetőt követően hamar Gánt központjában találjuk magunkat. A Vértes Vendéglő ablakában függő pecsétet használtuk, majd bementünk az út túloldalán található kisboltba. A település híres a bauxitbányászatról, amely vörös és sárgásvörös színű kövei marsi hangulatot árasztanak. Idő hiányában mi ezt most nem tudjuk megtekinteni.

A Vértes Vendéglő és Fogadóban szálltunk meg, ahol nagyon kedves és segítőkész volt a személyzet - jót aludtunk és nem távoztunk éhesen.

Kék infó: OKT10 
Útvonal: Bodajk > Söréd > Csókakő > Csókakő vára > Géza-pihenő > Gánti-barlang > Gánt
Táv: 24,6 km
Szint: +660 m ; -605 m
Mozgási idő: 5:40
Egész idő: 7:16

Második nap: Gánt - Várgesztes

Második napunkon volt a legmelegebb. Sajnos a hőmérőt otthon hagytam, de talán jobb is, hogy nem tudtuk számszerűsíteni a forróságot.
Reggel kicsit később indultunk, mert kényelmesen és nagyot reggeliztünk a szállásunkon. De nem siettünk, hiszen ilyen időjárásban nem is lehet, illetve nem túl sok kilométert és látnivalót terveztünk mára.

Gántot két mezőgazdasági telek között hagyjuk el. Két kilométer után elköszönünk tőlük, s megérkezünk az erdőbe, ám ez eleinte még nem sok árnyékot tartogat a számunkra. A fenyveseket aztán leváltják a bükkösök, isteni ez a pár fokkal hűvösebb erdei klíma. Folyamatos enyhe kaptatónk veszít enyheségéből, de hát ilyenek ezek a mély völgyek. Valamikor elhaladunk a Leányfej-szikla előtt, de számunkra nem derül ki, hogy melyik lehet az - bevallom, annyira nem is figyeltem.

Elérünk egy kereszteződéshez, ahol a kék jobbra folytatódik tovább, de a pecsét balra található, Mindszentpusztán. Megtesszük a kétszer 250 méteres kitérőt, s közben azon gondolkodunk újfent, hogy miért vannak az OKT-n ilyenek: számos esetben miért kell letérni a kék sávos jelzésről, hogy pecsételni tudjunk? A mostani esetben simán a kereszteződésbe lehetett volna tenni a pecsétet, mert Mindszentpusztán a túrázó számára nincs semmi: se víz, se bolt, se szállás. Az egykori kulcsosház évek óta nem üzemel, a másik épület meg úgy körbe van kerítve, hogy egyértelműen nem vagyunk szívesen látott vendégek. Nem azon az 500 méteren múlt, de logikátlan az ilyen.

Tovább sétálva több gyér erdőrészen haladtunk, ahol a pár éve ültetett fák még csak cserjék, a körülöttük lévő bokrok (jellemzően szeder) is nagyobbak még. Néhány helyen hiányosak a jelzések, legyünk figyelmesek. A csodaszép bükk matuzsálemeken egyre többször feltűnnek a más hegységekből ismerős karcok: szarvas, falevél, magyar korona, satöbbi… szerintem aki sokat túrázik hazánk erdeiben, tudja, hogy milyen lenyomatokra gondolok. Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy élő fába ne karcoljunk semmit, mert azzal ártunk a fának, sőt meg is betegíthetjük, amibe bele is halhat - ennyit meg semmi se ér meg.

Kiértünk egy aszfaltos útra, amelyen szalag jelezte: vigyázat autóverseny, életveszély. S valóban, több autót is láttunk, aznap rally verseny pályabejárás volt. Szerencsére nem kell sokat menni ezen az úton, a kék inkább vele párhuzamosan vezet, de két kis darabon pár percet el kell rajta tölteni.

Így érkeztünk meg Oroszlánkőre. Először egy tábla, s mögötte egy terebélyes pihenő várja az erre járókat. A túloldalon egy egykori bánya található. Pár méterrel feljebb kék L jelzés mutatja az utat a Csáki várhoz, vagy más nevén Oroszlánkő várához. A felszínen kevés várfal található, ma már csak csekély romokat tekinthetünk meg. Az erődítmény építője feltehetően Szabolcs vezér unokája, Csák volt. Amíg állt, a Csák nemzetség birtokában volt, de Csák Máté halála után (1326) több tulajdonosa is akadt, majd a török elpusztította. Az 1600-as évek elején az Esterházyak tulajdonába került, a vár romjai akkor még álltak, de a köveit elhordták új házak s a majki kolostor építéséhez.

Ha a kereszteződésben a másik irányba indulunk el, szemben a várral, akkor az Oroszlánkői-barlanghoz érünk fel. A kereszteződésben állva gondolkodtunk, s végül arra jutottunk, hogy a nagy melegre való tekintettel inkább spórolunk az erőnkön, s ezeket most nem tekintjük meg. Ahogy álltunk s beszélgettünk, a mellettünk lévő fadarabon figyelmes lettem egy havasi cincérre.

Ahogy haladtunk felfelé a hátizzasztó völgyben még több havasi cincérrel találkoztunk. Nagyon boldog voltam, mind a három napon több egyeddel is összefutottunk, de a legtöbbel a mai nap folyamán! A cincér az egyik kedvenc bogaram, s nem hiába a Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata is. Ritka, Magyarországon védett fajról van szó. 2019-ben az év rovara volt. Élete az idős fákhoz kötött, főleg a bükkösöket szereti. A nőstény párzás után az elhalt bükkfa kérge alá rejti petéit. A kifejlett havasi cincérek július közepén bújnak elő, s csupán maximum három hétig élnek.

Az emelkedő végeztével sok nagy farakás keretezte széles, döngölt utunkat. Ennek tetején, a rakások között pihentek Erdei Vándortáboros gyerekek is. Innen már nincs messze a következő megállónk, amelyhez utunk enyhén ereszkedik. Az egyutcás Kőhányáspusztát az 1700-as években alapította Mária Terézia. 1753-ban építették az Avilai Szent Teréz kápolnát, amely még ma is áll. Lakói mészégetéssel, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A második világháború után hanyatlásnak indult a falu. Ma már többnyire turisták járnak ide. Pecsételést követően betértünk a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaházba. A kellemes klímában megittunk egy óriás kancsó limonádét, s közben beszélgettünk a főszakáccsal.

Pihenőnket követően átkeltünk egy főúton, majd utunk ismét emelkedett. Sok zavaró bogár repkedett itt is körülöttünk, de legalább egyik se volt vérszívó szúnyog. A Gesztesi-vár lábánál letértünk a kék vár jelzésre. Egy jókora mező várja a megpihenni vágyókat sok paddal és esőbeállóval. Kicsivel feljebb több nyelvre lefordított tábla figyelmeztet: felújítás miatt zárva. Ha már eddig eljöttünk, felmentünk a nagy köves úton, hogy megtekintsük az erődítményt. A Gesztesi vár (385 m) a 14. század elején épült, valószínűleg vadászkastélyként. Hadi célokra a 16. század közepétől használták. Többször volt török kézen. A várat jelenleg kerítés veszi körbe, de ettől még körbesétálható. Külső szemmel azt mondhatom, a munkálatoknak valószínűleg egy ideje vége. Ezt alátámasztotta az egyik tábla is "Tisztelt Túrázó, Kiránduló! Tájékoztatjuk, hogy a Várgesztesi vár és környék állagmegóvási, felújítási munkálatok miatt le van zárva. Az állagmegóvási munkák várható befejezése 2023. augusztus." - olvastam ezt 2024 júliusában.

A Várhegyről lesétálva újra a kéken folytattuk utunkat. Hamarosan az út szélén pecsételtünk is. Túloldalt található a Lourdesi-barlang. A meredek sziklasor tetején kegyhely létesült egy Mária szoborral. Innen aznapi szállásunk felé vettük az irányt, amely a Várgesztesi Vadászház volt. A vendéglátónk nagyon nyitott és kedves volt, jókat beszélgettünk vele. Reggel még friss, meleg és erős kávéval is kedveskedett.

Kék infó: OKT10
Útvonal: Gánt > Mindszentpuszta > Oroszlánkő > Kőhányáspuszta > Gesztesi vár > Várgesztes
Táv: 20,5 km
Szint: +755 m ; -690 m
Mozgási idő: 5:01
Egész idő: 6:51

Harmadik nap: Várgesztes - Szárliget

Az ajándék kávétól egész nap olyan gyors voltam, mint egy Duracell nyuszi. Kellett is ez az erő, mert hiába, hogy reggel 7 óra körül indultunk, a kellemes hűvös és a szél nem tartott sokáig, a település elhagyását követően az erdőben pedig nyomott levegőjű hegymászás várt ránk.

A tó után felfelé haladó ösvényünk mellett mély árok terpeszkedett. Elmentünk a várgesztesi sziklamászóhely előtt, majd szállásadónk tanácsára felmentünk a Zsigmond-kő tetejére. Az ösvényt kék háromszög jelzés mutatja, s csak kicsi letértőt jelent, amely végén csodaszép kilátás lesz a jutalmunk, megéri felmenni. A kopár sziklatetőről látható az előttünk elterülő Várgesztes, a Gesztesi vár, a környék zöldellő erdejei, s a messzebb lévő nagyvárosok is.

Miután kibámultuk magunkat, a kék sávos jelzés mentén ismét több cincérrel találkoztunk. Elsétáltunk a Zsigmond-király emlékfa előtt, amely után nem sokkal a Mátyás-kút következett. Itt nem időztünk sokat, mert mások épp ébredeztek a sátrukban, illetve előtte. Az 1970-ben foglalt kút hűvös vizéből ittunk egy-egy pohárral, majd folytatva a kéket, egy rövid de meredek kaptatón másztunk fel.

Haladtunk egy dús, majd egy gyér erdőrészben. Kicsivel később elérkeztünk a Szarvas-kúti bivakkunyhó és pihenőhelyhez. Itt se voltunk egyedül, két bringás bivakolt este, s most készülődtek. Az egyik lenti padon kicsit megpihentünk, falatoztunk. Az egykori kútból ma már nem csöpög víz - bár kb. 25 percre van a Mátyás-kút.

Nagyjából 20 perccel később értünk el a Rockenbauer Pál emlékfához. Három kéktúrázóval találkoztunk itt, három lépéssel hamarabb mi értünk a fához. Kicsit beszélgettünk, ők is három napja voltak úton, mint mi. Talán mondhatjuk, hogy hazánk leghíressebb túrázója volt Rockenbauer. A fa mára zarándokhely lett, pár éve még rengeteg ereklye, jelvény, kitűző volt a fára aggatva.

Újabb kisebb emelkedő vár ránk, amely elején még kis békák ugrándoztak el a talpunk elől. A kaptató tetején balra fordulva, a kék L jelzést követve érjük el Vitány várát (377 m). Első írásos említése 1319-ből való. A török többször is elfoglalta. Az erődítményt 1598-ban felrobbantották, megszűnt várnak létezni. 1747-ben a köveit építőanyag céljára elkérik s elhordják. Ma régészeti feltárás folyik a területén. Úgy néz ki, mint ahol egy ideje nincs munka, mert körülötte magas a dzsindzsa. De több ösvény is fut ezekben, szóval nem jelenteném ezt ily könnyedén ki. Félig körbejártuk és megszemléltük, egykoron nagyon szép lehetett.

Később a tűző napon egy kerítés mellett kellett felmennünk, hogy utána aszfaltos útra térjünk. Ezt követően ismerős terepre értünk, a Körtvélyesi erdei temetőhöz ahol először 2023 tavaszán jártam. A kertben 15 síremlék található, a környék pusztáinak egykori lakói, akik mind egy egyházközséghez tartoztak. Feljegyzések a temetőről már az 1800-as évek elejéből származnak. Mellette egy katonasír található, ahol hét magyar honvéd nyugszik 1945 márciusa óta. Látogatásunkkor legyünk figyelmesek, sok itt a kullancs.

Pár lépéssel odébb egy öreg fába vájt Mária arckép hirdeti a Mária-szakadék kezdetét - vagy végét, nézőpont kérdése. A szakadék mentén futó turistaúton könnyedén lehet közlekedni, de legyünk figyelmesek. A végénél áll a Csákányospusztai turistaház, amely nehezen látogatható. Egy kiránduló pár tacskója olyan hevesen megugatott, hogy nem is lassítottunk, csak mentünk tovább. Szintén pár lépés után elérkezünk a Csákányospusztai templomromhoz. Az egykori templom a 12-13. században épült. Ma már csak az alapjait láthatjuk. 700 méterrel odébb található a Csákányospusztai Piknik Terasz, amely ha nyitva van, büféként szolgál a túrázók számára - ottjártunkkor zárva volt. Az odavezető úton forró homok melegítette a talpunkat.

A kék a helyi tanyák között felvisz egy utolsó emelkedőn, majd az erdőben sétálva hamar autók hangjára leszünk figyelmesek. Nem sokkal később az egyes főútvonal mellett találjuk magunkat, azzal párhuzamosan haladunk fél kilométert, majd utána átkelünk rajta. Még kicsivel több, mint egy kilométert kell megtennünk a gyér, de meleg aszfalton, hogy aztán megérkezzünk Szárliget első házai közé. Betértünk egy boltba, majd a Baross Gábor utcán lecsorogva megérkeztünk a vasútállomásra. A fatelep mellett egy vasúti felüljárón kell átkelnünk, s annak túloldali végén található a vasútállomás épülete, s vele a pecsét.

Lepecsételtük az utolsót is, megvártuk a következő vonatot (amely a nyári forróságnak köszönhetően a pálya állapota miatt tíz percet késett), s 45 perc múlva már a fővárosban voltunk.

Kék infó: OKT10
Útvonal: Várgesztes > Zsigmond-kő > Mátyás-kút > Szarvas-kút > Rockenbauer Pál emlékfa > Vitányvár > Körtvélyesi erdei temető > Mária-szakadék > Csákányospuszta > Szárliget
Táv: 17,8 km
Szint: +645 m ; -685 m
Mozgási idő: 4:20
Egész idő: 5:22

Hiába a júliusi hőségriadó, jó volt kint lenni és túrázni. Ehhez nagyon fontos és elkerülhetetlen a tapasztalat, a sok víz, és a gondos előre tervezés és felkészülés. A Vértes jó terep volt erre az időre, kemény és nehézkes kaptatók vagy lejtők nélkül. Minden napra jutott egy vár, és ráadásként rengeteg havasi cincérrel találkoztunk.

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram