OKT: 3-as szakasz háromnegyede (Zalaszántó - Keszthely)
Szeptember első hétvégéjét Zalakaroson töltöttük, mely során elmentünk a közeli kéket is bejárni. Ez volt az első Balaton-felvidéki kék túránk, amely egyúttal az eddigi leghosszabb szakaszunk is lett. Kezdjük is el a beszámolónkat, de figyelem, hosszú nadrág viselése erősen javasolt!
Zalakarosi szállásunkról autóval mentünk Keszthelyig, ahol a busz- és vasútállomáson parkoltunk le. Innen, a Sümeg felé tartó buszra szálltunk fel, amellyel a Zalaszántó Ádám utcai megállóig mentünk. Szép, napos, meleg időnek néztünk elébe, amely nem csak nekünk, de számtalan más túrázni vágyónak is meghozta a kedvét a kiránduláshoz: a buszon utazók háromnegyede túrázni induló volt. 19 kilométerrel és 50 perc rázkódással később leszálltunk, majd a busz menetirányával azonosan elindultunk a Tátika presszóig, ahol begyűjtöttük az első pecsétünket. Ha innen tovább haladunk előre és folytatjuk a kéktúrát, akkor eljutunk a Zalaszántói Béke Sztúpához.
Innen hátra arcot vettünk, és elindultunk a fő úton visszafelé. Miután elhagytuk a falut, jobbra kellett fordulnunk, ahol betértünk egy fákkal borított földútra. A két kerék nyomvonalú út egy kicsi idő után elfordul jobbra, amelyet már többé ne kövess! Sajnos, ottjártunkkor semmi se hívta fel a figyelmünket, hogy le kell térni az útról, és be kell menni a szántóföldekre, ezért tettünk egy fél kilométeres kitérőt. A lenti képen látható, éppen észrevehető kijárt ösvényt kell követnünk, amelynek bal oldalán lucerna mező, jobb oldalán pedig fák és bokrok találhatóak. Ha az ember nagyon mereszti a szemét és tudja, hogy mit keres, akkor ezeken a fákon halványan felismerni vélheti a kék jelzéseket, de csak akkor, amikor éppen melléjük ér.
Ahogy haladtunk előre a növények már a térdünkig értek, melyek között volt lucerna, gaz, vadvirág, és a "kedvencünk": csalán. Jó sok csaláncsípéssel odébb elértünk egy vízfolyáshoz, amely a Nagy-séd névre hallgat. Amikor átkeltünk felette, beértünk az erdő szélére, amely után egy hosszú, körülbelül 2 km-es, nagyon meredek szakasz következik. Miután ezt leküzdöttük, egy kis tisztásra értünk, ahonnan felmehetünk Rezi várához. Sajnos nekünk erre nem volt most időnk, mert el akartuk érni a szállásunkon a vacsorát. De képek alapján szépen karbantartott várat találhatunk a hegy tetején.
További murvás földutakon folytattuk lassú ereszkedésünket, több napraforgó és kukorica föld között haladtunk el, majd beérkeztünk Rezi településre. Egy régi, lóvontatású tűzoltókocsi alatt megpihentünk az árnyékban, ahol egy újabb adag vízzel csillapítottuk a viszkető csaláncsípéseinket. Innen, pont ameddig a szemünk ellát, az út végén található egy italbolt, ahol bent, a mosdó melletti falon függ az újabb pecsét. Ha már ott voltunk, vettünk még egy-egy jégkrémet, majd azt majszolgatva haladtunk tovább.
Tovább haladva egy kereszteződésben balra egy kisebb pihenő hely bújik meg, friss vízzel. Itt jobbra kellett fordulnunk, elhaladtunk még pár ház mellett, majd egy kisebb úton haladtunk tovább egyenesen. Ez újra egy ösvénnyé keskenyül, és újabb erdőn haladtunk keresztül folyamatosan ereszkedve lefelé, majd kiértünk a következő pecsétlelőhelyünkhöz: a Gyöngyösi csárdához, ahol a villanyoszlopon van a plecsni. A folytatásban 1 km-en át a Keszthely-Sümeg főútvonalon visz az út, átkeltünk a Gyöngyös-patak felett (amivel utunk során később is fogunk még találkozni), majd egy útszéli keresztnél balra fordultunk, hogy ismét föld legyen a talpunk alatt. 2,5 kilométert haladtunk a traktorokkal tarkított termőföldek mellett, almát eszegetve. Egy kicsi, pár parcellás zsidó temető mellett is elhaladtunk.
Oldalról eltűnnek a termőföldek, az út kicsit füvesebb lesz, amikor is elmegyünk egy nagyon magas fa mellett. Ezen a fán fura helyzetben vannak felfestve a kéktúra ismert sávjai, amelyen a nyilak mintha azt mutatnák, hogy jó helyen vagy, menj tovább ezen az úton. Na, de ez egy nagy tévedés: ezzel a fával szemben (ismét) egy alig látható kis út megy felfelé: erre kell rátérni. Itt is hamar térdig, majd vállig érő gazban találtuk magunkat.
Pár újabb csaláncsípést begyűjtve kiértünk az erdőből, majd egyből egy kis utca, kerítések, és Hévíz táblája fogad. Bal kézre az Árpád-kori Szent Magdolna templom mellett haladtunk el, amelyet szőlőföldek és borospincék váltottak fel. A domb alján, egy fedett várót találtunk rengeteg paddal, ahol megpihentünk, ettünk egy kicsit és, igyekeztünk nem vakarni a csípéseinket.
Folytatva a kéket, eljutottunk a város központjába. Itt újra megpihentünk, mert ekkor már a talpunk is elkezdett fájni a folyamatos, hosszú ereszkedésektől. Egy csapnál feltöltöttük a vízkészleteinket, majd a buszpályaudvaron ismét pecsételtünk. A túra megkerüli a tavat. Kicsit irigykedve néztük a hideg vízben pancsoló embereket. A gyógyvíz parkolója mentén vezet tovább az utunk, ahonnan rátérünk a Hévizet és Keszthelyt összekötő kerékpárútra. Itt érdemes óvatosan közlekedni, hiszen bármikor jöhet mind a két irányból biciklis: ez elsődlegesen az ő kijelölt útjuk. A nyílegyenes út után beérünk Keszthely szélére, majd továbbra is különböző kerékpárutakon haladunk tovább. A Hévízi tófürdő és a keszthelyi Festetics kastély között 4,5 kilométert teszünk meg aszfalton.
A keszthelyi kastélyt megkerültük, a város sétálóutcáján mentünk tovább, majd régi, hangulatos utcákba érkeztünk. Eljutottunk a Helikon parkig, amelyen keresztbe átkeltünk, majd egy ismét félreérthető kéktúra tábla nem csap be minket: nem balra, hanem jobbra, a vasútállomás felé haladtunk tovább. A vasútállomáson, a mosdók mellett található a pecsét, ahol már fáradt mosollyal az arcukon pecsételtünk, elhaladtunk a buszpályaudvar mellett, ahonnan reggel az utunk indult, és beültünk az autóba.
Kék infó: OKT 3
Útvonal: Zalaszántó -> Rezi vár parkoló -> Rezi -> Hévíz -> Keszthely
Km: 28 km (hivatalos: 23,9 km)
Szint: 373 m (hivatalos: +410, -490)
Mozgás idő: 6:22
Egész idő: 7:21