Mint azt előző bejegyzésemben írtam, az idei márciusi nemzeti ünnepnapon vándortúráztunk a kéken. Az első napon lejártuk a hetedik szakaszt, a következő két napra pedig a nyolcadik várt reánk.

Reggel az Iglauer parki szállásunkat hátrahagyva Városlődön több túrázóval is találkoztunk - nem csoda, március 15-e volt, munkaszüneti nap. Kisétáltunk a településről, átmentünk a nyolcas főút alatt, majd pár perccel később egy vasúti felüljárón keltünk át. Ezt követően a kék jelzés lefordul az aszfaltos útról balra, de itt az ellenkező irányba, jobbra tartottunk, mert itt kezdődik a kék L jelzés, amely Hölgykő várához (375 m) vezet. A körülbelül egy kilométeres kitérő a Városlőd és Csehbánya közötti Csiga-hegyen álló, egykori 30x30 méter alapterületű kis vár romjaihoz visz. Az alacsony, de meredek dombot egy patak félkörívben megkerüli. Ezen átkelve tudunk felmászni, a romnak is csak nehezen nevezhető egykori erődhöz. A belső vár teljesen elpusztult, csak egy ciszterna maradványa maradt meg, illetve keleti oldalon a vár egykori bejárata még kivehető. Az első írásos emlék 1321-ből származik, ám a 14. században a karthausi szerzetesek kolostort emeltek a faluban (ma a Szent Mihály templom áll a helyén), amelyet Hölgykő várának köveiből építettek fel. Így igen rövid életű erősségről beszélhetünk.

Visszatértünk a kék sávos jelzésre, hosszan legelők mellett, majd között haladtunk - sajnos tehénkék nélkül. Visszatértünk az erdőbe, majd kék kör jelzés mutatja, hogy erre egy forrás található. Pár lépés után egy tölgyre narancssárga festékkel írták fel, hogy "Pince-forrás, 30 méter". Bizony, igyekeztek felhívni az erre járók figyelmét arra, hogy érdemes megtekinteni eme természeti képződményt. Nemrégiben felújították, egy kis támaszt s pallót emeltek. Sajnos nem látszik, hogy hol tör elő a víz, de feltételezem, hogy a palló alól. Inni csakis vízszűrővel vagy egyéb víztisztítóval ajánlatos. Tartottunk egy kis pihenőt, én a faléceken ülve, Marci meg a mellette lévő kidőlt vastag fán. A víz felszínén csillogtak a nap sugarai, madarak énekeltek a közelben, a kövek között pedig kis rákocskák mozogtak. A víz kellemesen hideg volt, felélénkítő élményt nyújtott benne kezet mosni. Órákat tudtam volna ott ülni, de tovább kellett haladnunk.

Utunkat folytatva átkeltünk egy kicsit rozoga hídon. Az elmúlt napok esőzéseinek hála sok víz folyt a patakok medrében. Közel három kilométert sétáltunk magasan a Vámos-patak medre felett, széles erdei úton. Olykor mesterséges erdei hidakon mentünk át, két oldalunkon bükkösök sorakoztak a hullámtaréjos talajon. Hamarosan elértünk a Szénpajatai-pihenőhöz, amely kis idő elteltével szinte megtelik. Rengeteg, különböző méretű nünüke mászkált a réten. Megebédeltünk, kicsit lefeküdtünk a padon, a szél cirógatta mezítlen lábfejünket, élveztük a kék eget és a napsütést.

Ezt követően tovább folytattuk utunkat az Öreg-Bakony mélyében. Hirtelen hatalmas csoport jelent meg rengeteg kutyával. Többségük pórázon volt, amely nagyon dicséretes s felelős döntés. Miután sikerült elmennünk közöttük (nem volt könnyű feladat), pár perc múlva feltűnt, hogy csak a Szent Jakab zarándokút jelzését látjuk, az Országos Kéktúráét nem. Telefon elő, gyors térkép csekkolás: le kellett volna fordulni a széles útról, valószínűleg pont ott, ahol a kutyás csapat megállt. Senki se tudott volna rávenni minket, hogy újra átmásszunk a hatalmas falkán, így tovább haladtunk, majd egy régen használt úton letértünk egy patakhoz, amelynél visszatértünk a kékre. A patak mentén egyszer csak egy takaros épület jelenik meg előttünk. Ez a Németbányai Vadászház, amelynek felduzzasztott tavában ottjártunkkor tőkés récék úszkáltak. Utána kiértünk egy széles, murvás útra, s körülbelül 2 kilométer múlva Németbánya szélén pecsételtünk az igazolófüzeteinkbe.

A fák alatt, rövid kaptatót követően folytattuk utunkat. 2-3 kilométer után széles erdészeti dózer útra értünk, amelyet már nem is hagyunk el. Megnéztük a 2021-ben állított napkövek formációt, de mivel mások is voltak ott, szinte csak jöttünk-mentünk. Innen nagyjából 5 kilométer múlva érkeztünk meg Bakonybélbe. Addig több helyen fakitermelés nyomaival találkoztunk: sok az út szélén heverő fa, azokon s a domboldalakban a favágógépek nyoma látszik. A frissen vágott fák illata egy idő után medvehagyma illatával/szagával (kinek melyik) keveredik: rengeteg zöldellő szőnyeg tarkítja a talajt.

Egy útkereszteződést követően, ahol több turistajelzés is találkozik, egyenesen haladtunk tovább. Pár lépés múlva érdemes kisétálni jobbkéz felől az ottani tisztásra: beláthatjuk szinte az egész települést. Itt található még egy mészégető kemence is, de körülötte kempingeltek s sütögettek, így nem tudtuk közelebbről megnézni.

Átkeltünk a Gerence-patak felett, majd a Vadszőlő Szálló és Étterem előtti pecsétnél begyűjtöttük az újabb lenyomatot. Egyeztettünk a személyzettel, hogy nemsokára visszatérünk vacsorázni, csak előtte még megnézzük a monostort. Merthogy a falu egyik látványossága - a Pannon Csillagda mellett - a Szent Mauríciusz Monostor. Munkaszüneti naphoz híven szinte tömeg volt, de az ajándékboltban Kriszti barátném tanácsára vettem magamnak egy csomag teát, ami a monostor kertjében található növényekből készült. Hiába, hogy már alig bírtunk állni a talpunkon, kivártuk a lassan haladó sort. Utána visszamentünk az étterembe, ahol Marci ötletére és tanácsára aznap főtt ételt ettünk - ami nagyon jó döntésnek bizonyult: rizst és párolt zöldségeket fogyasztottam el pár perc alatt.

Aznap a Gerence Turistaszállóban tértünk nyugovóra, amely az előtte elfolyó patakról kapta a nevét. Szállásunkon nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk. A szoba tökéletes volt két átutazó túrázó számára, tiszta és rendezett, a konyha jól felszerelt. 

Kék infó: OKT08
Útvonal: Városlőd > Hölgykő vára > Pince-forrás > Szénpajta-pihenő > Németbánya > Bakonybél
Táv: 25,26 km
Szint: +835 m ; -880 m
Mozgási idő: 6:14
Egész idő: 7:18

Másnap reggel kiadós esőre ébredtünk. Lassan reggeliztünk, lassan pakolásztunk, beszélgettünk a vendéglátónkkal, így mire kész lettünk, az esőfelhők többsége el is hagyta a térséget.

Innen hét és fél kilométeren át felfelé haladunk a Kőris-hegy csúcsára (709 m), amely egyben a Bakony legmagasabb pontja. Az emelkedő kitartó, de egyenletes, így önmagában nem vészes. Időközben többször elkezdett újra esni, de legalább nem szakadt, így nem volt kellemetlen. A sárral se volt túl nagy probléma, nem csúszkáltunk rajta folyamatosan. Ami viszont nehézzé tette a terepet és lelassított, az a nagy pára volt.

A települést egy aszfaltos erdei úton hagytuk el, amelyről balra tartva tértünk le. Amíg felérünk a csúcsra, folyamatosan keresztezünk egy erdészeti utat (amelyen szintén fakitermelés nyomai voltak megfigyelhetők), majd a csúcshoz közel érve újra visszatalálunk a korábban elhagyott aszfaltos útra. Ez utóbbi felkanyarog a kőris-hegyi radarállomáshoz, ámde a kék jelzés néhányat levág ebből a kanyarból. Az egyik ilyenen történt, hogy ahogy haladtam felfelé a meredek nedves köveken, megcsúszott alattam a saras talaj, s elkezdtem hátrafelé csúszni. Mivel férjem szerencsémre szorosan mögöttem volt, a fenekemnél fogva állított meg. Második próbálkozásra sikerült ezt újra eljátszani, csak akkor már ő is csúszott tovább. Egyik térdemet letettem, így legalább nem csúszott senki többet sehova. Harmadjára sikerült felmásznunk, hála a fák törzseinek és kiálló gyökereinek.

A Kőris-hegy csúcsa (709 m) nem túl impozáns. A radarállomás mellett található a Vajda Péter-kilátó. Ennek talapzatán várt az OKT pecsét. Megpihentünk a fa szerkezetű építmény alatt, de nem sokáig, mert így is esett ránk az eső. Azért a tetejére felmásztunk, hogy megnézzük a kilátást, ám az a sok sötét felhő miatt nem volt túl lelkesítő, az átázott fa pedig csúszott.

Ez után, olyan 1,7 kilométeren keresztül tartó lejtmenet következett. Körülöttünk a bükkösök gyönyörűek voltak, de a csúszós, saras útra kellett fókuszálnunk. Párszor felcsillant előttünk Szépalmapuszta, így előre láthattuk, hogy merre haladunk tovább. Mire leértünk a hegy lábához, az eső elállt, s tartósan elkezdett sütni a nap. Amikor a kisszépalmapusztai pihenőhöz értünk, elpakoltuk az esőkabátjainkat és a táskavédőinket. Ettünk egy kis gumicukrot, hogy energialöketet kapjunk.

Rövid ideig aszfaltos úton haladtunk, amelynek mindkét oldalán kivágott fák pihentek. Befordultunk balra, sárral borított keréknyomokon cuppogtunk át, majd egy kis erdős részt követően, kiértünk egy kerítéshez. Az oldalában felmásztunk, majd egy döngölt úton felsétáltunk egy dombra, mindkét oldalunkon végig lófuttatók mentén, telis-teli lovakkal. Érdemes néha megállni, s hátranézni: kimagaslik a Kőris-hegy s tetején a pingpong labdára emlékeztető radar. A szépalmapusztai arborétum meglátogatását az időjárásra való tekintettel kihagytuk.

A lovarda után aszfaltos úton folytunk lefelé, majd egy újabb dombon való átkelést követően megérkeztünk Borzavárra. A vegyesbolt előtt található pecsétnél begyűjtöttük az újabb lenyomatot, s kicsit hosszabb étkezéssel egybekötött pihenőt tartottunk. Megszabadultam a már beizzadt és befülledt kamáslitól, majd levegőztettük a mezítelen lábfejeinket. A községben rengeteg szártalan kankalin tündökölt.

Innen nagyjából már csak 5 km választ el minket Zirc központjától. Szinte végig erdőn mentünk keresztül, de mind más-más jellegű volt. Akadt közte fiatal, idős, lejtős, bükkös, saras, rendezett. A végén, a Pintér-hegyen keresztbe-kasul futnak egy tanösvény csapásai, majd hirtelen vége az erdőnek, s Zirc szélén találjuk magunkat, ahol az utolsó pecsétünket is be tudtuk gyűjteni.

Ezt követően egy kék csapnál gyorsan lemostuk a cipőnkről a sarat, a kék jelzést követve pedig eljutottunk az autóbuszállomásra, ahol két perc múlva jött egy busz, amellyel el tudtunk menni Veszprémbe, majd ott átszállva egy másik járatra, újra Népligetig utaztunk, hogy aztán hazaérhessünk a háromnapos túrázásunkból.

Kék infó: OKT08
Útvonal: Bakonybél > Kőris-hegy > Szépalmapuszta > Borzavár > Zirc
Táv: 19,96 km
Szint: +910 m ; -760 m
Mozgási idő: 5:35
Egész idő: 6:31

Sokak kedvelt szakasza volt ez, amelyen nem is csodálkozom. A sok bükkös a hatalmasan magas és idős fákkal, a változatos terepek, a kevés és kicsi falvak mind varázslatossá teszik a Bakony ezen részét.
Kíváncsi vagyok, hogy a következő szakaszon milyen arcát mutatja a Dunántúli-középhegység középső része.

További fényképek, videók, sztorik, s érdekességek:
Facebook
Instagram