A pünkösdi hosszú hétvége ideális alkalom volt arra, hogy befejezzük a Kéktúra bakonyi szakaszát. Visszamentünk Zircre, majd három nap alatt 69 kilométert túrázva bejártuk a Kelet-Bakony kék jellel festett fennsíkjait, medencéit, magaslatait s völgyeit.

Első nap: Zirc - Tés

A fővárosból busszal érkeztünk meg a zirci Rákóczi térre. A Ciszterci Apátság, majd az arborétum falai mellett sétálva hagytuk el a települést. Nagyjából 800 méteren át egy forgalmas aszfaltos út szélén kellett haladnunk, hogy megérkezzünk Nagyesztergárra. Itt csak kis ideig sétálunk a házak között. 10 óra körül van, de én már pólóra vetkőzök. Az elmúlt napok intenzív esőzése miatt sok a pocsolya, kisebb sár, helyenként erősen csúszós az út, így jól jön, hogy vízálló, jól tapadó cipőket viselünk.

Találkozunk a Gaja-patakkal, ami három napig fog kísérni bennünket. Pár perccel később az egyik fán figyelemfelhívó kiírás szerepel: megérkezünk Veimpusztára. A területen egykoron település állott, amely fénykorát a középkorban élte. A török idők előtt a környék legnépesebb települése volt, az 1960-as években közel kétszázan lakták. A vizet és a villanyt is kiépítették, ma is könnyedén látható néhány egykor használt villanyoszlop. A '70-es években viszont jött a puszta felszámolása, szinte mindent a föld színéig romboltak. Az itt lakók többsége a környék falvaiba vagy a szomszédos Nagyesztergárra költözött át. Mára csak a romos magtár és a temető néhány sírköve maradt meg. A kéktúra Veim egyik utcáján halad át, szélén a romos, de impozáns egykori magházzal. "Így vetett véget a kommunizmus egy több mint félezer éves település történetének, amit még százötven évnyi török uralom sem tudott végleg eltörölni a föld színéről." - olvasható a papíron.

A magas bükkfák alatti árnyékban haladunk tovább. Sok a csalán, már szinte térdig érnek, és olykor van egy kis dzsungelharc is - jól jött a hosszú nadrág. Egyszer átkelünk a patakon (amit tévedésből megismételtünk még kétszer), amely színe saras, biztosan az elmúlt napok erős vízhozama miatt. A nagyobb útmenti pocsolyákban ebihalak százai úszkálnak.

Kiérünk egy aszfaltos erdészeti útra, amelyet követve megérkezünk Bakonynánára. A pecsét egy villanyoszlopon vár minket, mellette padok és kút is található. Két páros már itt pihen, a nap hátralévő részében többször keresztezzük egymás útját. A pecsételést követően mi is megpihenünk, eszünk, iszunk, feltöltjük készleteinket.

Pár lépéssel arrébb autók sokasága hirdeti, hogy a Gaja-patak szurdokában nem leszünk magányosak - nem csoda, szombat van és szép idő.

Megkerülünk egy apartman házat, majd a patak mellett találjuk magunkat. Van egy ösvény közvetlenül a vízfolyás mellett, a kék kicsivel felette kanyarog. Nagyon szép és kellemes rész, 20-30 perc múlva egy pihenőhöz érkezünk. A híd túloldalán több pad, esőbeálló és tűzrakásra kijelölt hely is található. Ha követjük a patakot, akkor a Római-Fürdő szurdokba lyukadunk. A szurdok vízből kiálló kövein többen is álltak, lehetetlen volt ember nélkül lefényképezni ezt a csodálatos természeti képződményt. Nem túlzás Magyarország egyik legszebb szurdokának nevezni. A patakból először vízesés lesz, amelyből medence alakult ki, amely után újra tovább csordogál a víz. A szóbeszéd azt tartja, hogy a rómaiak fürdőhelyként használták - innen ered a neve. Az biztos, hogy a későbbi időkben betyárok leltek itt és a felette található barlangokban menedéket, némelyikük nevét a mai napig is őrzik, mint a Savanyú Jóska-barlang.

Kibámultuk magunkat, kicsit pihentünk is, majd visszatértünk a kékre. Közben megbeszéltük, hogy ide még bizony vissza kell jönnünk a közeljövőben. Egy kis kaptató után hatalmas réten találtuk magunkat, amely teli volt virágokkal és méhekkel. Egy pár lépéses letérővel megkerestük az MTSZ táblák által is hirdetett Tési Malmot, de viszonylag könnyedén felhagytunk ezzel, mert úgy gondoltuk, hogy magánterületen vagyunk. Sebaj, a Tésen található szélmalmok úgyis jobban érdekeltek, mint ez a vízimalom.

A széles úton haladva, jobbra a magas fű mögött egy tábla hirdeti: itt található Márkus vára. Az egykori földvár sáncai megmaradtak, ezek ma is kivehetőek. Nekünk nem volt túl sok kedvünk átgázolni a magas füvön s összeszedni pár kullancsot, ezért ezt most kihagytuk. Érdekesség, hogy egyes kutatók szerint Árpád-kori földvár lakótoronnyal, más kutatók szerint jóval korábbi idők pogány áldozóhelye volt.

Pár méterrel később egy kis kapu mögött található a jásdi Szentkút. Hazánk egyik legősibb búcsújáró helyére a szeptemberi Mária napon érkeznek. A hatalmas fák alatti padsorokon kényelmes pihenőt lehet tenni, s még vízvételi lehetőség is van. Az oltár mögött, hat méter magas mészkőből készült Mária szobor található (Braun János, 1972), amely lábainál páfrányok zöldellnek. A kápolna zárva volt, így nem tudtam megnézni a híres öltöztethető Mária szobrot.

Ezt követően, Jásdon a vegyesbolt előtt pecsételtünk, ahonnan egy-egy jégkrémmel távoztunk. Hamar elköszöntünk a településtől, majd egy hosszas kaptatón haladtunk tovább. Még az elején található a Siska-kút, amelynek vize nem iható (nem kiépített forrás). Volt két olyan rész, ahol a fiatal fák annyira közel nőttek egymáshoz, hogy alagutat formáltak az ösvény felett, amelyen csak csekély fény áradt be - elég horror filmes volt.

Ösvényünk egyszer csak egy széles kerékpárútra fut. Innen indul a kék háromszög jelzés, amely a Széchenyi Zsigmond-kilátóhoz vezet. Mi ezt most kihagytuk, követtük tovább a kék sávos jelzést. Körülbelül húsz perc múlva megérkeztünk Tésre, ahol elbúcsúztunk a kéktúrától, hogy megnézhessük a malmokat, s megérkezzünk aznapi szállásunkra.

Tés a Kelet-Bakony legmagasabban fekvő települése. Római, kőkori és bronzkori leletek bizonyítják, hogy régóta lakott terület. Fennsíkjának köszönhetően állandó széljárás jellemzi, amely miatt egykoron szélmalmokat építettek itt. A 20. század elején négy malommal őrölték a gabonát, ezekből mára kettő maradt meg, Ozi és Helt. Jelenleg ezeket felújítják, nem lehet közelről megtekinteni őket, amelyet nagyon sajnáltam. Szerencsére néhány ház kertjén átnézve meg lehetett őket csodálni.

A hosszú, egyenes utcán sétálva lassan teltek már a percek, de végül megérkeztünk az Ibolya Vendégházba, ahol az éjszakát töltöttük.

Kék infó: OKT09
Útvonal: Zirc > Bakonynána > Gaja-patak szurdok > Szentkút > Jásd > Tés
Táv: 23,3 km
Szint: +820 m ; -755 m
Mozgási idő: 5:45
Egész idő: 7:42

Második nap: Tés - Fehérvárcsurgó

Reggel korán kezdtük túránkat, mert aznapra 35 kilométert terveztünk. Még a faluban betértünk egy presszóba, ahol Marci magának kólát, nekem meg narancslét vett - szerencsére a kis kocsmák ünnepnapokon is nyitva vannak. Követtük az aszfaltot három kilométeren át, míg végül megérkeztünk a csőszpusztai pecséthelyre, az Alba Regia Barlangkutató állomására. Az aranyos épület környékén több információ is olvasható, illetve padok is találhatóak. Az 1961-ben alakult kutatócsoport nyaranta táborokat szervez, mellette a Tési-fennsík vizeinek vizsgálatával, és barlangi megfigyelésekkel (klímavilág, élővilág) foglalatoskodik.

Széles erdészeti úton haladtunk tovább nagy s magas bükkösök között. Hamarosan megérkezünk a Hamuházhoz, amely előtt több turistaútvonal is találkozik. Ottlétünkkor sátraztak körülötte, ezért nem maradtunk sokáig. Egykoron a házban gyűjtötték és tárolták a fák elégetésével keletkező hamut, melyet később szappankészítéshez és üveggyártáshoz használtak fel. Ilyen hamuházat a börzsönyi Fekete-völgyben is fellelhetünk.
A környéken találhatóak még a Csikling-vár romjai, az Úttörő-forrás és az Alba Regia-barlang. Idő hiányában ezeket kihagytuk, de érdemes lehet megtekinteni őket, ha már itt vagyunk a közelben.

Az ösvényen haladva hatalmas medvehagyma mezők között haladtunk tovább. Kicsike letérővel, a Tűzköves-árok térségében bújik meg egy kevésbé ismert rész, ahol jura időszakból megmaradt vöröses üledékes kőzetet tekinthetünk meg. Az egyik ilyen réteg tetején egy ammonitesz fosszília lenyomatát nézhetjük meg. Érdekesség, amelyet sokan nem tudnak: az egykori tengeri élőlény ragadozó életmódot folytatott. Fontos megjegyezni, hogy a kőzetet megrongálni szigorúan tilos!

A közelben van egy fedett pihenőhely, pár lépésre pedig a Hosszú-Kígyósi Erdei Szentély található. Nagyjából egy kilométer múlva egy bányász emlékmű fedezhető fel. Egy szobor is áll a tér közepén, amelyre három név mellett azt írták, hogy "az elvükért 1943-ban elhurcolt munkatársaink emlékére".

Az aszfaltos úton tovább sétálva találkoztunk egy gyász cincérrel. Egy kilométeren belül elérkezünk egy újabb pecsételőponthoz, Kisgyónra. A természetbarát telepet 1982-ben létesítették 12 kulcsosházzal. A közösségi kezdeményezés és létesítmény remek és dícséretes ötlet, azonban mára lepusztult.

Újra az erdő mélyén sétálunk, egy kaptatóval kezdve. Az út szélén sok a lila színű harangvirág. Kiérünk egy rétre, s a távolban szélerőművet és városokat pillantottunk meg. Egy nagyobb mezőgazdasági terület szélén több pad is várja a megfáradt túrázókat, az-az minket. Itt ebédszünetet tartottuk, miközben a távolban a fel-le járó traktort néztük munka közben. Ezidáig egész nap a túrázók csak szembe jöttek velünk, de amíg itt pihentünk két csapat is felbukkant úgymond mögölünk (velük aztán többször is találkoztunk a nap során).

A termőföldek után egy jobb kanyarral bemegyünk a fák közé. Itt kezdődik egy közel két kilométeres szakasz, ahol a fenyőfák alatt keskeny, egynyomvonalas ösvényen haladunk. Gyors lépteinket olykor kidőlt fák és szép panorámás kilátópontok lassítják. Bár a Burok-völgyre nehéz volt a kilátás, én nagyon élveztem ezt a szakaszt.

Újabb réten folytatva utunkat érdekes társaságba botlottunk: egy nő csitította fehér lovát, s közben ezt egy kecskének kinéző barna birka figyelte, akiről megtudtuk, hogy lipicai lónak képzeli magát.

Megérkeztünk Bakonykútira, ahol a buszmegálló mögött begyűjtöttük újabb pecsét lenyomatunkat. A Kékforrás Pihenőkertben tartottunk egy nagyobb szünetet, amely a talpainkra már ráfért. Marcinak nagyon ízlett a jól megpakolt hamburger, én pedig elégedetten majszoltam a meleg sültkrumplimat és ittam a finom bodzás limonádémat. Közben a tálcánkhoz kapott fejtörőt töltögettem, amely a Kelet-Bakony élővilágáról szólt. Iszonyat szép és idilli ez a sziget, finomak az ételek, kedves a személyzet - megéri itt megállni.

Az ételtől elnehezülve a következő dombra rossz irányból mentünk fel, de szerencsére ezt hamar tudtuk korrigálni.
Innentől a szakasz végéig dombokról mentünk fel s le. Egy állattelepet meg kellett kerülnünk, amelynél a keskeny ösvényen való haladást a működő villanypásztor és a körülöttünk repkedő rengeteg szúnyog nehezítette. A dombok többnyire kopárak voltak, bozótokkal, sok színes virággal s rengeteg gyíkkal és méhecskével.

Átkeltünk egy sokadrangú aszfaltos úton, amely után öreg erdő mélyén sétáltunk tovább, amelyben főleg tölgyek élnek. Ösvényünk folyamatosan ereszkedik, mígnem megérkezünk a Fehérvárcsurgói-víztározóhoz. Eszméletlen nagynak tűnt ez a tó, amelyet a Gaja-patak felduzzasztásával alakítottak ki 1971-ben. Többcélú víztározó: árvízcsúcs-csökkentő, ivóvíz kivételi, van mezőgazdasági haszna és vízminőség javító célokat is ellát. A környékbeli hegyekről s dombokról gyönyörű lehet a panoráma, de a kéktúra útvonaláról is pompás. Kijelölt strandja van, partján sok a horgász. A pecsét a tó sziklás oldalában található, közvetlenül az ösvényen, a korláton.

Innen pár perc alatt megérkeztünk aznapi szállásunkra, amely a Fűzfa Vendégház volt.

Kék infó: OKT09
Útvonal: Alba Regia Barlangkutató Állomás > Hamuház > Ammonitesz fosszília lenyomata > Bányász emlékmű > Kisgyón > Bakonykúti > Fehérvárcsurgó
Táv: 35 km
Szint: +690 m ; -1055 m
Mozgási idő: 7:50
Egész idő: 10:12

Harmadik nap: Fehérvárcsurgó - Bodajk

Utolsó napunkon a szállásunk tornácán reggeliztünk, majd elindultunk Bodajk irányába. A békák még a kora reggeli órákban is hangosan kuruttyoltak.

Kisétálunk Fehérvárcsurgó üdülőtelepéről, átmegyünk a szőlőkkel borított Öreghegyen, majd megérkezünk a Gaja-völgyi Tájcentrum bejáratáig. Ugye mondtam, hogy mind a három napunkat meghatározza a Gaja-patak! A varázslatos völgyben a kék jelzés a látnivalók többsége mellett elhalad. Az első érdekességnél viszont pont át kell térni a piros sávos jelzésre, ha meg akarjuk nézni a halomsírokat. Ezt követi a Pisztrángos-tó, majd Ádám és Éva fája. Egykoron két öreg tölgy állott, a kisebbik Éva teljesen eltűnt, majd a nagyobbik Ádám a '60-as években tűz áldozata lett. Megmaradt darabja a híd lábánál fekszik. A Vaskereszt kilátóhely, az Alba Regia-forrás és a Károlyi-kilátó kitérővel tekinthetők meg. A patak mentén haladva több üreg is található: Rigó-lyuk, Gaja-szurdok sziklaürege, de a leghíresebb talán Sobri Jóska barlangja, amelyhez meredek út vezet fel. Sajnos több vakond tetemet is láttunk, de szerencsére egy élő példányt is.

A madárénekeket és a patakot hátrahagyva felmásztunk a szurdok fölé - legyünk figyelmesek, a sziklás részek könnyedén csúszhatnak. Néhány ponton érdemes megállni, nagyon szép a kilátás a völgyre. Még párszor átmásztunk a tájcentrum kerítésén, de végül magunk mögött hagytuk. Jó lenne egyszer ide visszatérni és mindent megnézni, felfedezni.

Ahogy lefelé ereszkedtünk egyszer csak egy már használaton kívüli felvonóval találkoztunk. Utánaolvastam, 1985-2012 között tányéros sífelvonó üzemelt itt a település határában lévő dombon. 

A Fenyő bisztróban pecsételetünk, s mivel időben voltunk, egy-egy hideg üdítő társaságában pihentünk is. Elsétáltunk egy római szarkofág, majd a Segítő Szűz Mária Kegytemplom, s végül a Bodajki Vadászkastély előtt. A vasútállomáson is található pecsét, egy egykori fa tuskóján, igazán különleges installáció társaságában.

Székesfehérvárra tartó vonattal indultunk, amelyről aztán a fővárosba tartó járatra szálltunk át.

Kék infó: OKT09
Útvonal: Fehérvárcsurgó > Gaja-völgyi Tájcentrum > Bodajk
Táv: 10,3 km
Szint: +245 m ; 260- m
Mozgási idő: 2:32
Egész idő: 3:32

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram