Pár nap Bovecben, a szlovén vízi sport paradicsomban

2024.08.20

Július végén egy nagy társasággal Bovecben töltöttünk pár napot, amely során a nyári melegben a hideg Isonzó partján kirándultunk, megnéztünk több vízesést és magashegyi túráztunk is.

Pár tudnivaló a környékről és a városról

2018-ban voltam először Szlovéniában. Akkoriban az ismerőseim többsége alig tudott valamit róla, nem voltak az országban, nem tudták, hogy mik a nagy látványosságok, nem hallottak még a Bledi-tóról sem. Voltak persze akkor is turisták, de nem zavaróan sokan, s csak csekély számú magyar. Azóta eltelt hat év, volt egy covid járvány is, és lassan nincs olyan ismerősöm, aki ne járt volna legalább egyszer az országban, vagy ismeri a Bledi-tavat. A turisták száma is megnőtt, az autópályán és a frekventált helyeken kevés a szlovén rendszámú autó.

Bovec egy kisváros a Júliai-Alpokban, közel az olasz-szlovén határhoz, de az osztrák határ is a közelben található. Az Isonzó folyó völgyében, a Triglav Nemzeti Park nyugati felében fekszik. Az első világháborúban itt húzódott a front, emiatt az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság katonái között sok csata folyt a környéken.
A múlt és a jelen szempontjából is fontos az Isonzo, vagy helyi nevén a Soča. A 140 km hosszú folyó több pontján vívták az isonzói csatát, amelynek nagyjából 300.000 magyar áldozata volt. Bovec környékén vadabb arcát mutatja a folyó: rengeteg benne a szikla, sodrása gyors, hőfoka 13-15 °C körüli.

Mára, a vad folyónak is köszönhetően, vízi extrémsport központ, többek között lehetőség van az alábbiak kipróbálására: rafting, canyoning, vadvízi kajakozás. De más extrém sportok is megtalálhatóak itt, úgy mint például a zipline vagy az ejtőernyőzés. Ezek mellett természetesen a túrázók kedvelt helye.

Jasna-tó (Kranjska Gora, Szlovénia), Predil-tó (Olaszország)

Utazásunk során megálltunk két tavat is megnézni. Az első a Jasna-tó (Jezero Jasna) volt, amely Kranjska Gora mellett található. A vidék télen síparadicsom, nyáron a túrázók, a kirándulók, a turisták, a biciklisek és a strandolók foglalják el a környéket.

A gyakrán látogatott tó a Vršič-hágó felé vezető út lábánál található. A türkizkék víz felszínén megcsillannak a környező hegyek. Partját egy bronz kőszáli kecske szobor díszíti: ő Zlatorog, a Triglav Nemzeti Park jelképe. Körbesétáltuk a tavat, közben elmajszoltunk egy fagyit. Fontos, hogy a tó környéki parkolásért fizetni kell és kicsit nehézkes szabad helyet találni.
Innen kétféleképpen lehet eljutni Bovecbe: vagy a hágón keresztül, vagy Olaszországon át. Odafelé az utóbbit választottuk, hazafelé pedig az előbbit.

A határtól nem messze fekszik a Predil-tó (Lago del Predil), amelyhez nem csak az olaszok és szlovének szoktak járni, hanem az osztrákok is, hiszen annyira közel van mindenkihez. A tóban ottjártunkkor kutyák és emberek is fürdőztek. Örömmel tapasztaltam, hogy legutóbbi, 2018-as látogatásom óta kicsit több víz volt most benne, és kevésbé volt büdös.

Virje-vízesés (Slap Virje)

Az első teljes napunk nekem a vízesésekről szólt, mert kettőhöz is ellátogattam. Amíg délelőtt a többség raftingolt, addig Krisztivel kettesben elkirándultunk megnézni a Virje-vízesést (400 méter környéke).

Szállásunk a város közepén volt, ezért először a főútvonalat követve haladtunk, majd a házak között cikázva áttértünk az Alpe Adria Trail ösvényére (ez az Adriát és az Alpokat összekötő jelzett turista útvonal). Amint kiértünk egy mezőre, az előttünk haladó négyfős társaság megtorpant, s jelzett nekünk, hogy legyünk csendben s álljunk meg mi is: előttünk egy őz legelészett.

Pár perc után az első látványosság a The Chapel of the Good Shepherd (Kapela Dobrega pastirja) volt, amelyet úgy lehet fordítani, hogy A Jó Pásztor kápolnája. 2008-ban kezdték el először építeni, de mai formáját 2017. május 7-én nyerte el, amikor felszentelték. A Noé bárkájára hajazó kinézetű kápolna a helyi emberek munkáját dicséri, a helyi tradíciókat követi, továbbá tele van szimbólumokkal. A mellette álló harangtoronyban a harangot meg lehet kongatni - hangosabb, mint gondolnánk.

Pár perccel később áthaladunk a felvonó alatt (amely a 2023-as téli szezon óta felújítás miatt nem üzemel), majd a terep elkezd emelkedni. Átkelünk egy kis csermely felett, amelynek környékén minden saras és sok a kidőlt fa. Leküzdve a gyors emelkedőket megérkezünk Plužna kicsiny falujába, ahol egy kút és egy világháborús emlékmű mellett követjük az aszfaltos utat. Innen körülbelül 600 méter múlva érkezünk a vízesés feletti parkolóba.

A víz 12 méter magasból zubog alá, amely aztán kettő kékeszöld színű medencében pihen meg. A víz mennyisége függ az évszaktól, az időjárástól és a közeli vízerőmű használatától is. A víz átlaghőmérséklete 8 fok. Körülötte több padot is állítottak, ki is használtuk az egyiket, almákat majszolva csak bámultuk csendben ezt a csodát.

Vize karsztvíz, amely a Glijuna-forrásból ered. El is sétáltunk megtekinteni. Egy hídon átkelve jobbra kell fordulnunk, át kell kelnünk egy újabb hídon, amely alatt üres meder tátong, majd elérkezünk egy zsiliphez. Pár lépéssel felette már zubog a Glijuna, 430 méteres magasságban. A környék legnagyobb és legállandóbb vízhozama, ami annak köszönhető, hogy vizel sose apad el, hála a karszt jellegének. Vízállása általában április első heteiben, a hóolvadás után lesz a legmagasabb. A kihelyezett tábla szerint nagyjából 5,5 fokos. Pontos kezdetét nem is tudjuk megtekinteni, mert azt nyirkos és mohás sziklák fedik.

Vizének egy részét 170 méteren át vezetik a föld alatt, hogy aztán az megérkezzen egy gyűjtő medencéhez, amelyet ma már Plužna-tónak (Plužensko jezero) hívnak. Ezután egy csatorna egy kilométeren át szállítja a vizet, hogy aztán az 66 méter magasságból zúduljon a Francis turbinára - ezzel villamos áramot állít elő. Ezt az olaszok 1927 és 1931 között építették, hogy kielégítsék az áramigényt Tarvisio és a felső-Soca-völgy között. Bár ez akkoriban nem valósult meg, manapság évente 5.300 MWh-t termelnek.

A tavat megkerültük, majd fenyvesek között haladtunk lefelé, majd egy golfpálya mellett sétáltunk tovább. Azt hittük, hogy többet már nem kell felfelé gyalogolnunk, de hát az Alpokban vagyunk, persze, hogy nem volt vége a hullámvasutazásnak. A tótól a városig 2,8 km-t kell megtennünk, amikor az ösvény Bovec hipermarketekkel teli részébe fut bele. Egy gyors bevásárlást követően már könnyedén vissza tudtunk térni a szállásunkra.

Útvonal: Bovec > Kapela Dobrega pastirja > Pluzna > Slap Virje > Glijuna > Bovec
Táv: 10 km
Szint: +410 m ; -400 m
Mozgási idő: 2:37
Egész idő: 3:40

Boka-vízesés (Slap Boka)

Délután amíg a csapat kisebbik része canyoningolt, addig heten (mint a gonoszok) elmentünk megnézni a Boka-vízesést, Szlovénia legmagasabb vízesését. Bovectől dél-nyugatra található, autóval nagyjából 6 km, 10 perc. Az autóút egy hídon megy át, amelynek mindkét oldalán található parkoló. Az említett hídról már ráláthatunk a zuhatagra.

725 m magasságban karsztforrásként keletkezik, mintegy 20 méteren keresztül egy sziklás párkányon fut, majd 106 métert zuhan. Tehát elmondható, hogy érdekessége abban rejlik, hogy a víz közvetlenül a sziklából ömlik a völgybe, nincs előtte patak, ami táplálná, így egyúttal forrásként is funkcionál.

Ha gyalogosan szeretnénk közelebbről megnézni, három lehetőségünk is van. A közúttól körülbelül 400 méternyi távolságra, kényelmesen nagyjából 10 percre található egy épített kilátópont. Fontos, hogy megfelelő lábbeli legyen rajtunk, mert már ezen a szakaszon is nagy sziklák és kiépített lépcsők vezetik utunkat. A legtöbben eddig mennek fel, most mi is eddig jöttünk. Bár a zuhatag messze van, így is nagyon erőteljes, hangos és gyönyörű látványt nyújt.

Feljebb is található egy kilátópont, de ez már meredekebb szakaszon, amelyhez több idő szükséges. A vízeséshez is fel lehet sétálni az ösvényen, amely még több meredek szintet tartogat. Akár a vízesés túloldalán is vissza tudunk sétálni, de erre legalább két órát rá kell szánnunk.

Táv: 1 km
Szint: +110 m ; -100 m
Mozgási idő: 0:22
Egész idő: 0:36

Magashegyi túrázás Bovec felett

Harmadik napunkra egy egész napos túra volt a program, amelyen mind részt vettünk. Egyikünk találta ki az úticélt és tervezte meg az útvonalat. Voltam már párszor magas hegyekben, többségében pont Szlovéniában, a Júliai Alpokban, de ilyen jellegű túrán még nem, így kíváncsian, érdeklődően és kicsit ráparázva vágtam neki.

Autóval felmentünk egy parkolóig (1100 m), majd kiszállva egyből nekivágtunk a szintek legyőzésének, miközben a piros jelzéseket követtük. Eleinte egy hatalmas sziklaképződmény mellett haladtunk, ahol az ösvény szélén egy kisebb kígyót vettem észre. Utána nagyobb sziklatömbök között vezetett az utunk, néhol még sodronyt is kifeszítettek, hogy biztonságosabb és könnyebb legyen a haladás. Egy idő után eltűntek a lombhullató fák és az árnyék is, a tűző napon, néhány fenyőfa társaságában haladtunk tovább. Olyan 1470 méteres magasságban víz csobogása jelezte, hogy találtunk egy forrást. Megállva s hátrafordulva egyre többször megcsodálhattuk Bovecet és medencéjét a körülötte húzódó óriás hegyekkel. A Triglavot, Szlovénia legmagasabb hegyének csúcsát, egyszer felhő takarása nélkül is láttuk. Kis idővel a fenyőfák is eltűntek, helyüket a sziklák vették át, néhol zöld foltokkal, amelyeket alpesi növények és bokrok színeztek. Egy szikla mélyedésben még havat is találtunk! Végül 1811 méteres magasságig másztunk fel, a Bivak gorskih reševalcev-hez, amely egy menedékhely a szlovén hegyimentőknek (Gorska reševalna zveza Slovenije). Egy tábla hirdeti, hogy egykoron itt egy kunyhó állt, amely 1972 újév napján leégett. Ottlétünkkor az épület zárva volt, de pihenőként vagy bivakolóhelyként látszólag többen is használják. Lépcsőjén lila színű törpe harangvirág nőtt. Az épület előtti kilátás csodaszép, lent Bovec makettfaluként tündököl, az Isonzo kanyarog, a hegyek magasba nyúló csúcsai, az ég kékje és a sok fehér felhő még csodálatosabbá teszi a látképet.

Számomra kicsit beárnyékolta a kalandot az, hogy eddigre túl voltam egy nagy és egy kisebb befulladásos rohamon. A pánikroham és az asztma kéz a kézben tud járni, nem kellemes, senkinek se kívánom. Olyan három éve nem volt rohamom, de szerencsére nem felejtettem el, hogy ilyenkor mi tud rajtam segíteni, így kezelni tudtam. Ha többen túráztok figyeljetek oda a túratársaitokra is, alkalmazkodjatok, segítsetek neki, ez nagyon fontos, azért is írtam le ezeket a sorokat.

A többiek még feljebb mentek a következő menedékházig, de mi Isti barátommal egy kicsit ott maradunk a padon, eszegettünk, képeket készítettünk, majd kényelmes tempóban, nem rohanva, mindent jól megnézve, néha pár percre megállva visszacsorogtunk a túránk kezdetéhez, ahol az autókat hagytuk. Így lettünk arra is figyelmesek, hogy némelyik sziklában rózsaszín ciklámenek nőnek, hogy rengeteg méhecske döngicsél a virágok körül, hogy némelyik kis fenyő féloldalasan nő, és hogy a víz gyönyörű erózióra képes némelyik sziklán.

Táv: 5,5 km
Szint: +850 m ; -840 m
Mozgási idő: 3:11
Egész idő: 6:12

Kirándulás a Soča-völgyben és egy szabadtéri múzeum meglátogatása

Utolsó teljes napunkon egy kis kirándulásra mentünk, amelynek főszereplője a vad Isonzó folyó volt.

A településről dél-kelet irányába indultunk meg, ahol egy mezőn, majd egy nyergen áthaladva jutottunk a Soča és a Koritnica folyók egyesülésénél fekvő kempingekhez. Táborhelyek között vezetett az utunk, majd megérkeztünk az első függőhídhoz, amelyen átkeltünk. Újfent az Alpe Adria Trail nyomvonalán sétáltunk, az Isonzó-folyó partja felett. Elérkeztünk egy újabb függőhídhoz, amin nem kellett átkelnünk, de felsétáltunk rá, hogy körülnézzünk, s megnézzük a vad folyó sodrását.

Innen nagyjából egy kilométert sétáltunk a fák hűs árnyékban, amikor elérkeztünk egy, a víz feletti sziklacsoporthoz. Itt igazán kiélhette mindenki magát: volt aki bement kicsit a pár tíz fokos vízbe, volt aki mászott a sziklákon, s volt aki üldögélt a sziklák tetején. A táj csodálatos, itt tényleg nagyon közel éreztem magam a természethez. A szikla tetejéről figyeltük a vadvízi evezősöket.

Később felkaptattunk a mellette fekvő dombon, amely teteje egy óriási mező, sok színpompás virággal. Így érkeztünk meg Kal-Koritnica településére, amin gyorsan átsétáltunk. Innen sajnos egy kilométeren át az úttest szélén tudtunk csak haladni. Miután átkeltünk a Koritnica folyó felett, az úttestről balra tudtunk letérni, hogy egy hátizzasztó emelkedő után megérkezzünk a Ravelnik szabadtéri múzeumhoz (Muzej na prostem Ravelnik).

Az első világháborúban az osztrák-magyar védelmi vonal Bovec térségében a Rombon-hegytől indult, le a Boveci-medencéig, majd a Soča bal partján a Humčič-hegyen át a Javoršček-hegyig emelkedett. Az olasz előrenyomulás és Bovec 1915. augusztusi megszállása után az osztrák-magyar hadsereg tovább erősítette első védelmi vonalát a Boveci-medence keleti peremén, azaz Ravelnik (519 m) és Stržišče (486 m) dombjain át. Előbbi helyszínét látogattuk meg.

A két magaslat természetes blokádot képzett, amely arra szolgált, hogy az osztrák-magyar katonák megerősített állásokkal lövészárkokkal és barlangokkal biztosítsák a védelmüket. Ez a hely egyben elrejtette és védte az útelágazást is, ahol a Koritnica- és a Soča völgyébe vezető utak húzódtak. Az olasz hadsereg dolga nehezebb volt, mivel állásaikat a nyílt síkságon kellett felállítaniuk.

A számos áldozatot követelő erőszakos összecsapások ellenére az olasz csapatok nem jártak sikerrel a Bovec-medencében. 1917 októberében gáztámadás megindításával a német mérnökzászlóalj lehetővé tette az osztrák-magyar gyalogság számára, hogy áttörje az olaszok első védelmi vonalát.

Az árkok és összekötő alagutak mellett barlangok (amely leghűvösebb részén 13 fokot mértünk), géppuskaállások és kabinok is találhatók. Nagyon sok maradvány maradt fenn viszonylag kis területen. Ez a szabadtéri múzeum részese a Walk of Peace-nek, amely az egykori isonzói front mentén állít emléket a véres történelmünknek.

Útvonal: Bovec > kemping > Soca-folyó > Kal-Koritnica > Outdoor museum Ravelnik > Rabelnik > Bovec
Táv: 9 km
Szint: +390 m ; -390 m
Mozgási idő: 2:25
Egész idő: 3:41

Vršič-hágó

Utolsó napunkon, hazafelé a Vršič-hágón keresztül húzódó utat választottuk.

Több lehetősége is van az erre utazónak: nemcsak, hogy a pazar panoráma utat autóval, motorral vagy biciklivel is meg lehet tenni, de több parkolónak hála a környéken sok kirándulási vagy túrázási lehetőség van, illetve via ferrata útvonalakat is találhatunk. Több menedékház, büfé is üzemel. Úthasználati díj nincs, általában áprilistól az első hóig járható az út.

Kranjska Gora és Trenta településeket köti össze a 25 km-es út. 50 hajtűkanyar tarkítja, amelyeket táblák jelölnek, feltüntetve rajta a kanyar sorszámát és az aktuális tengerszint feletti magasságot is. Ottlétünkkor (de merem gondolni, minden nyáron) nagyon sokan voltak, rengeteg volt a biciklis is (e-bicikliből csak kettőt láttam), a parkolók pedig csurig teltek, főleg az 1611 méteres legmagasabb ponton. A tető után, Kranjska Gora felé a kanyarokat macskakővel rakták ki. A panorámaút végét a Jasna-tó jelzi.