Március első szombatján a Gerecsébe mentünk túrázni. Ezen hegységben eddig még csak egyszer jártam, így nagy izgalommal vártam az eseményt. Az biztos, hogy nem utoljára jártam itt, sok helyet szeretnék benne meglátogatni, felfedezni. Azért volt még érdekes a számomra ez a nap, mert a túravezetői tanfolyamunk úgymond nulladik kirándulása volt ez, amelyen jobban megismerkedhettünk egymással. Így tehát nem én voltam a túravezető, vagy túratervező, amely kicsit fura volt, de a jó beszélgetések hamar elterelték erről a gondolataim - néha még a fényképezésről is. 

Reggel a Déli pályaudvarról induló S10-es személyvonattal utaztunk el Vértesszőlősig. A piros sávos jelzést követve, egy dűlő mentén elhagytuk a települést, majd folyamatos enyhe emelkedéssel behatoltunk az erdőbe. 

A kanyargó dózer utat követve nagyjából 6,1 km és 289 m szint megtétele után érkeztünk a Szent Péter-körtemplom romjaihoz (kb. 440 m). A kihelyezett információs tábláról megtudható, hogy a XIII. és XVI. század között keresztelkedésre és temetésre használták a rotundát. Amikor a temető megtelt, a templom köré csonttárat emeltek, amelyben az elhunytak maradványait gyűjtötték. A plébániatemplom a török háborúk során pusztult el a XVI. század végén.

Pihenőnk után folytattuk az Öreg-Kovács-hegy megkerülését a pirossal jelzett úton. Ezen a szakaszon ösvényünk hol szintben, hol kicsit emelkedve, de a vége felé lejtetve haladt, amely a nagy sár miatt csúszós volt. Sajnálatos módon egyikünk le is sérült. A hegyoldal ezen részét hóvirágok ragyogták be.

A Vörös-rét előtt tartottunk egy újabb pihenőt, ahol tanulhattunk oktatóinktól. A rétről pazar kilátás tárult a szemünk elé, hangsúlyos eleme a tardosi vörösmárvány bánya. Utunk többször is megegyezik a Szent Jakab zarándokút, illetve a Gerecse teljesítménytúra különböző távjaival.

A tisztás után folytattuk a hegy körbeölelését, amely során elérkeztünk túránk első nagyobb emelkedőjéhéz: nagyjából 138 m szintet másztunk meg 1,6 km-en. Több bükkfa törzsén is láthatóak a "Jó szerencsét" és hasonló bányász mondatok és jelképek vésései.

A Hajagos-rét után a Hajagos-hegy oldalában kialakult völgy felé vettük az irányt. Eleinte több víznyelőbarlang mellett is elhaladtunk, ahol talán a legismertebb, vagy legalábbis kitáblázott a Vértes László-barlang. A kihelyezett tábláról leolvashatjuk, hogy hossza 168, mélysége 58,5 méter. Az 1970-ben feltárt barlang bejáratát 1978-ban aknával biztosították. A csak engedéllyel látogatható vájatban több denevér is él.

A csodálatosan szép völgyben folyamatosan ereszkedtünk, átkeltünk több kidőlt fán is. A Farkas-völgyhöz érve pedig újra hóvirág mezők borították el a terepet. Kellett is ez a szívünket megolvasztó látvány, mert ezt követte a túránk második, egyben legkeményebb emelkedője. Nagyjából 145 métert másztunk meg mindössze körülbelül 700 méteren a piros háromszög jelzésen. De a meredek kaptatók után a túrázó mindig elnyeri méltó jutalmát: esetünkben ez a Ranzinger Vince-kilátó (375 m).
A névadó kiváló szakember volt, újításai sok ember életét tették biztonságosabbá a bányászatban. Ő volt a tatabányai szénmedence első bányafelügyelője, majd később igazgatója. Az érdekes építmény pedig valójában egy felvonó volt egykoron. A 2008-ban felújított kilátó 30 méter magas. A szép panorámáért (amit én most kihagytam) 156 lépcsőt kell megmászni.

Mondani se kell, rengeteg embert kimozdított otthonról a szép idő. A Csúcsos-hegyen vezető sétány és turistaútvonalak emberektől és kutyáktól voltak hangosak. Elsétáltunk a Szelim-lyukhoz, vagy más néven Szelim-barlanghoz. Az alig ajtónyi méretű bejáraton összehúzva magunkat egy óriási nagy csarnokba érkezünk. A 45 méter hosszú és 18 méter magas barlang tetjén két nagy száj is található. Ezen kívül több "ablaka" is van, amelyekből nagyszerú panoráma tárul elénk Tatabányára. A helyszín régészetileg is jelentős, hiszen 70-80 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyi is használta az üreget. Többek között találtak kőeszközöket, nagyemlősök (mamut, ősbölény) és emberek csontmaradványait is.

Ha már itt voltunk természetesen nem hagyhattuk ki a tatabányai turult. Valószínűleg Európa legnagyobb bronz madara 1907-ben készült el a bánhidai csata (Árpád vezér itt verte meg Szvatopluk seregét - a honfoglalás vége) millenniumi emlékére, s azóta is a város jelképe, amely az alatta húzódó autópályáról is könnyedén látható.

A szobor mellett lépcső visz le minket a városba. A piros jelzést követve pedig 1,3 km múlva megérkezünk a város vasútállomására, ahol túránk véget ért. 

Útvonal: Vértesszőlős vasútállomás -> Szent Péter-körtemplom romjai -> Vörös-rét -> Hajagos-rét -> Vértes László-barlang -> Farkas-völgy -> Ranzinger Vince-kilátó -> Szelim-barlang -> Turul-emlékmű -> Tatabánya vasútállomás
Táv: 21,3 km
Szint: + 1035 m; - 1020 m
Mozgási idő: 6:11
Egész idő: 8:04

További fényképek, sztorik, érdekességek:
Facebook
Instagram